Az SZFE kancellárja szerint "nehéz új oktatókat találni, de találtak"

Az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárja a jegytörlésekről is beszélt, szerinte "technikai átvezetés" volt abban az időszakban, amikor eltűntek a hallgatók jegyei.

  • Eduline

Szarka Gábor az ATV Egyenes beszéd című műsorában tovább ekézte a korábbi vezetést, szerinte azért kell elköltöztetni az egyetemet, mert korábbi épület "lepusztult, rossz állapotban" volt, és a technika is elavult volt. Szerinte az SZFE vezetése beszerezhetett volna két vödör festéket, és saját kezűleg is felújíthatta volna a leharcolt épületeket. 

A kancellár szerint a diákoknak a most folyó átalakítások jót tettek, sőt a tanáraikat is megtarthatták, akik közül "nagyon kevesen távoztak" (22 tanár közölte korábban, hogy nem indítanak új osztályt jövőre, sokan csak a jelenlegi osztályaikat viszik tovább - a szerk.). Szarka Gábor szerint az első körben felmondott oktatók meg sem hallgatták az új vezetést.

A kancellár arra a kérdésre, hogy a Neptunból eltűnt jegyek visszakerülnek-e februárban a rendszerbe, nem adott egyértelmű választ, de annyi kiderült, hogy az intézetvezető dönt arról, hogy mit vezetnek vissza, és mit nem. Mint mondta: "nem töröltünk a Neptunból, technikai átvezetés történt ebben az időszakban". Azt is hozzátette, októberig mindössze hat érdemjegy szerepelt az egész rendszerben. Ami nem is meglepő, hiszen az oktatókat még ősszel kizárták az SZFE Neptun-rendszeréből.

Az interjúban kitértek az nemrég bejelentett új oktatói gárdára is. Ezzel kapcsolatban Szarka Gábor elmondta: "nehéz új oktatókat találni, de találtunk".

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.