Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A hallgatók továbbra sem kaptak tájékoztatást arról, az új vezetőség tervei szerint hol fognak élni február 1-től, ha a Vas utcai épületbe nem mehetnek vissza.
A Vas utcai épületből való kiköltözés időpontjáról is csak szóban, mintegy véletlenszerűen értesítették a Kollégiumi Bizottság egy tagját
- teszik hozzá közleményükben. Az egyetemi hallgatók által illegitimnek tartott vezetése az új félévben komoly átszervezéseket tervez, melynek keretében a város több pontjára szórják szét az eddig központi helyen folyó képzéseket, és a Vas utcai kollégiumot is megszüntetik. A hallgatók azonban bő egy héttel a félévkezdés előtt sem tudják, hol fognak lakni.
Az SZFE-sek kollégiumi helyzete mellett az új félév indulásának körülményei is bizonytalanok. A legfrissebb információk szerint a Vas utcai épület helyett, az éppen felújítás alatt álló Duna Televízió régi székházában tanulhatnak majd a diákok a tavaszi félévben. Az oktatók szerint a budai épületbe csak a filmes képzést helyezik át, a színész szakos hallgatók maradnak a pesti oldalon, az adminisztrációt, pedig egy harmadik helyre, az Infoparkba költöztetik. Az érintettek szerint mindennek az a célja, hogy az új vezetés megakadályozzon egy az őszihez hasonló blokádot, ennek viszont az oktatás minősége látja majd kárát, ugyanis a képzések szorosan összefonódnak.
Az már nem is is kérdés, hogy a Vas utcában nem folytatódik az oktatás, illetve az Ódry Színpad is megszűnik, és helyette az Uránia Filmszínház lesz az egyetem játszóhelye, a kollégisták pedig már nem a Vas utcába fognak visszamenni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).