Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az eddig említett egyetemeken felül a Dunaújvárosi Egyetem átalakítását is tényként kezeli egy minisztériumi prezentáció - írja a hvg.hu.
A Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem mellett a Dunaújvárosi Egyetemet is eléri a fenntartóváltás, méghozzá még 2021 első felében – olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium diáiból, amely a hvg.hu birtokába került.
Eszerint a január 18-ai héten már végleges előterjesztés születik az ügyben, majd február 3-án a kormány, 9-én pedig az Országgyűlés elé kerül a fenntartóváltás kérdése.
Az elmúlt másfél hétben a Szegedi, a Debreceni, Pécsi illetve a Semmelweis Egyetem vezetése ismerte el, hogy tárgyalnak a modellváltásról, a kommunikáció alapján ugyanakkor úgy tűnt, ez egy választható lehetőség az intézményeknek. Az ITM korábbi közleménye szerint az "orvos- és egészségtudományi egyetemek" maguk dönthetnek arról, akarják-e azt a modellváltást, amelyet nyolc intézményben már bevezettek, további kettőben pedig hamarosan áttérnek rá.
Az ITM-es prezentáció után viszont már egészen máshogy néz ki a helyzet - írja az oldal. Az említett dokumentum a pontos menetrenden felül, hosszan ecseteli a magánegyetemmé válás vélt előnyeit és az egyetemi felépítést is, melyben az állami alapítású fenntartó alapítvány és a "piac" is komoly tényező. Ezen felül szó esik az intézmények finanszírozásáról is: miként köt majd szerződéseket az állam a fenntartó alapítvánnyal.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.