Az SZFE huszonkét oktatója nem indít osztályt jövőre

Közleményükben írták meg az egyetem tanárai, hogy a jelenlegi vezetéssel nem látják szakmailag elfogadhatónak és biztosítottnak az oktatás feltételeit.

  • Eduline

Kedden közleményt adtak ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai, melyben azt írják:

Fájó szívvel, de elhatározásunknak megfelelően, a mai nappal elállunk az osztályindítástól.

Döntésüket azzal indokolják, hogy az osztályindító tanárok a mai napig nem kaptak választ sem az osztályindításokkal kapcsolatos állásfoglalásukra, sem az ITM-hez, Palkovics Lászlónak küldött levelükre.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézete, Film- és Médiaintézete, illetve Elméleti és Művészetközvetítő Intézetének tanári kara novemberben meghatározta a 2021/22-es tanévben induló képzéseket és felkérte a tanárokat az induló képzések egy részének szakmai vezetésére.

"Mi, az érintett tanárok, egy november 27-én kiadott közleményben megfogalmaztuk, hogy az osztályindítások általunk kizárólag abban az esetben elképzelhetőek, ha 2020. december 20-ig, a felvi.hu megnyitásáig az alapítói jogokkal rendelkező Innovációs és Technológiai Minisztérium tárgyalásokat kezdeményez az Egyetem oktatói karát teljes jogúan képviselő Minőségmenedzsment Tanáccsal, a HÖK-kel és fenntartóval a szenátus jogkörének visszaállításáról, a rektori pályázat kiírásáról" – írják közleményükben.

December 20-ig, a határidő lejártáig nem történt előrelépés az ügyben.

A jelenlegi vezetéssel nem látjuk szakmailag elfogadhatónak és biztosítottnak az oktatás feltételeit. Az egyetemi autonómia hiányában nem tudjuk képviselni megfelelően a hallgatók jogait és érdekeit. Egyáltalán nem látjuk biztosítottnak a tanulás és az oktatás szabadságát.

Kik nem indítanak osztályt a következő tanévben?

  • Színművész prózai szakirány: Bodó Viktor, Gigor Attila, Rácz Attila, Szamosi Zsófia
  • Mozgókép – filmírás BA: Csuja László, Nagy V. Gergő
  • Mozgókép – film- és televíziórendezés BA: Nagy Viktor Oszkár, Mátyássy Áron
  • Mozgókép – gyártásszervezés BA: Sós Judit, Hutlassa Tamás
  • Mozgókép – filmhang BA: Balázs Gábor, Zányi Tamás
  • Mozgókép – filmvágás BA: Lemhényi Réka, Kollányi Tamás
  • Televíziós műsorkészítő BA: Herman Péter, Szórád Máté
  • Filmrendező MA: Enyedi Ildikó, Gigor Attila
  • Filmoperatőr MA: Máthé Tibor, Dévényi Zoltán
  • Látványtervező MA: Pálfi Szabolcs, Radák Judit

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.