Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Vidnyánszky Attila korábban azt mondta, február 1-jétől új helyszíneken fog folytatódni az oktatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A hallgatók azt állítják, ők erről sem a jogszerűtlenül megbízott vezetéstől, sem az illegitim fenntartótól nem kaptak hivatalos tájékoztatást.
Múlt héten a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke az InfoRádiónak megerősítette, hogy február 1-jétől új épületekben folytatódik az oktatás. Akkor azt is hozzátette, már meg is kezdődtek a felújítási és egyéb munkálatok, de további részleteket egyelőre nem árult el.
Az SZFE-s hallgatók kommunikációs munkacsoportja az üggyel kapcsolatban az Indexnek azt nyilatkozta, ők minderről semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kaptak se a jogszerűtlenül megbízott vezetéstől, sem az illegitim fenntartótól. Hozzátették, ha feloldják a korlátozásokat, akkor az oktatásuk -, ami most digitálisan folyik - újra fizikailag fog folyni, remélhetőleg ugyanazokban az épületekben, ahol eddig.
Ahogy azt a hallgatók már korábban is kiemelték, a járványügyi szigorítások ellenére nem adták fel az ellenállást, online - az óráik mellett - továbbra is fejlesztik a projektjeiket, fórumoznak és munkacsoportokban dolgoznak, ahogy az eddigi hónapokban. "Ezt a szellemiséget nemcsak az otthonainkba tudjuk magunkkal vinni, hanem bárhová, ahova mennünk kell" - tették hozzá.
A diákok abban is reménykednek, hogy februárig az Oktatási Hivatal is el fogja ismerni az első félévüket, állításuk szerint ugyanis végig zajlott az oktatás, minden tanóra és kurzus meg volt tartva. Azt is szeretnék, ha addigra az Innovációs és Technológiai Minisztérium, amely az alapító jogokat gyakorolja az alapítvány felett, visszahívná a kuratóriumot, és a törvényt pedig módosítanák, ezzel visszaállítva az egyetemi autonómiát. Ha mindez nem történne meg, akkor úgy fogják folytatni a tanulást és az ellenállást, ahogy eddig.
Mindeközben az egyetem dolgozói is folytatják a sztrájkot, a Fővárosi Törvényszék a múlt héten ugyanis megállapította, hogy követeléseik jogszerűek. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú határozatában viszont új eljárásra utasította a Fővárosi Törvényszéket eljárásjogi okok miatt.
A csütörtöki online sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a törvényszék az új eljárást lefolytatta és a sztrájkolóknak adott igazat, ezért a sztrájkot folytatják. Mint ismertették, az elsőfokú bíróság megvizsgálta az október 1-jén kezdődött rendes sztrájkot, megállapította, hogy volt gazdasági és szociális cél, így jogszerűen sztrájkolhatnak a dolgozók. Kiemelték, úgy sztrájkolnak, hogy közben vigyáznak arra, nehogy emiatt kárt szenvedjenek a hallgatók.
Azt is hozzátették: a sztrájkbizottság ötven napja hiába kéri, hogy kezdődjenek meg a tárgyalások a jogszerű követeléseikről, ezért csütörtökön ismét küldtek egy felszólító levelet a fenntartónak és a munkáltatónak, hogy kezdje meg a tárgyalásokat az SZFE sztrájkbizottságával.
Újabb bírósági ítélet született az SZFE-ügy kapcsán
A Színház- és Filmművészeti Egyetem kommunikációs vezetője megnyerte a sajtóhelyreigazítási pert az Origóval szemben.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).