Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Veszprémben is felmerült az alapítványi átállás, viszont garanciát szeretnének az egyetemi autonómiára.
A Pannon Egyetem vezetése jelzést kapott arról, hogy a kormány alapítványi fenntartásúvá alakítaná a veszprémi intézményt – írta a meg a hvg.hu a Vesszpresszóra hivatkozva.
Gelencsér András az egyetem rektora elmmondta, a szándékról a korábbi külgazdasági és külügyminiszter, Navracsics Tibor tájékoztatta a vezetőséget, és az a hír is felröppent, hogy a leendő kuratórium vezetője is a fideszes politikus lesz.
A téma nem új az egyetemen, a rektor elmondta, az lapítványi fenntartásúvá alakulással már az elmúlt tanévben is foglalkozott a Rektori Tanács, és ott az az egyhangú döntés született, hogy az egyetem nem kívánja önmagától kezdeményezni a modellváltást.
Gelencsér András hozzátette, hogy szeretnének garanciát kapni arra, hogy a Pannon Egyetem „saját, demokratikusan választott testületei által jóváhagyott célok és elvek mentén folytathassa tovább tevékenységét”.
Ez nem mindenhol ment így, a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptember elsejével került állami kézből alapítványi fenntartásba, ezzel egyidőben közel 70 napja tart az egyetem blokádja is. A hallgatók ugyanis egyetemfoglalással tiltakoznak a fejük felett meghozott döntések ellen, illetve az egyetemi autonómiájuk súlyos megcsonkítása miatt. Az SZFE-ügyről itt olvashatjátok el a legfrissebb híreket, történéseket.
Szűkült a mozgásterük, de maradhat a blokád az SZFE-n
Az egyetem közleményben reagált a blokádbontás hírére.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.