HÖOK: az egyetemisták szerint nem a teljes bezárás lenne a jó megoldás

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közel 20 ezer hallgató véleménye alapján azt javasolja, hogy át kellene állni távoktatásra, amennyiben ez segíti a járvány elleni védekezést.

  • Eduline

Múlt héten írtunk róla, hogy a HÖOK országos felmérést készített, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy a hallgatók szerint jobb lenne-e átállni távoktatásra.

A visszajelzések megerősítik, hogy az egyetemisták nem a tavaszi teljes bezárást tartanák jó megoldásnak, így átállás esetén szükségesnek tartják, hogy csak azokat a gyakorlatokat lehessen személyesen megtartani, ahol az eszközhasználat miatt a jelenléti oktatás elengedhetetlen a hatékony tanuláshoz (pl.: laborgyakorlat). Ez esetben is legyen lehetőség online bekapcsolódni a közös munkába, mely számítson igazolt jelenlétnek.

Továbbá a kollégiumokból ne kelljen kiköltözni. Aki úgy dönt, hogy mégis kiköltözik, annak ne kelljen kollégiumi díjat fizetnie a fennmaradó hónapokra.

Itthon és külföldön is egyre több egyetem áll át a teljes online oktatásra

A legtöbb hazai és külföldi felsőoktatási intézményben szeptembertől még hibrid oktatással próbálkoztak, de sok helyen az egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt már a gyakorlati órákat sem merik személyesen megtartani.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.