Újabb egyetemeken döntöttek a részleges vagy teljes távoktatás mellett

Az egri Eszterházy Károly Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen is szigorítanak az oktatás formáján.

  • Eduline

2020. november 11-től a nappali tagozatos oktatásban is áttérnek a részleges távolléti oktatási formára az egri Eszterházy Károly Egyetemen - olvasható a hallgatóknak küldött levélben, melyet egyik olvasónk osztott meg velünk. Mint írják, ez azt jelenti, hogy jövő szerdától az őszi félév szorgalmi időszakának végéig a nappali tagozaton tartott kurzusok esetén csak akkor lesz lehetőség a jelenléti oktatásra, ha az kifejezetten szükséges a félév teljesítéséhez.

De a Károli Gáspár Református Egyetemen is távoktatásban folytatják a tanévet - derül ki egy másik olvasónk által elküldött egyetemi körlevélből. Itt az Állam- és Jogtudományi Karon (AJK) november 9-re és 10-re tanítási szünetet rendeltek el a nappali tagozatosok számára, hogy ezalatt felkészülhessenek az online oktatásra. Továbbá az email-ben arra is kitértek, hogy - ellentétben a tavaszi időszakkal - most az egészséges hallgatóknak nem lesz tilos belépni az AJK épületébe. Így továbbra is lehet majd ügyeket intézni, illetve - az oktató és a hallgatók egyetértése esetén - kisebb csoportokban, a járványügyi intézkedések betartása mellett a diákok részt vehetnek azokon a szemináriumokon, ahol személyes jelenlétre van szükség.

Korábban már írtunk róla, hogy a hazai felsőoktatási intézmények közül a Miskolci Egyetem volt az első, aki bejelentette, hogy nemcsak egy-egy kar vagy szak, hanem az egész egyetem távoktatásra áll át november 9-től. Azóta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán is az online oktatás mellett döntöttek. Itt szintén jövő hétfőtől vezetik be az új rendszert.

HÖOK: az egyetemisták szerint nem a teljes bezárás lenne a jó megoldás

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közel 20 ezer hallgató véleménye alapján azt javasolja, hogy át kellene állni távoktatásra, amennyiben ez segíti a járvány elleni védekezést.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.