Mozgósított orvostanhallgatók szerint az egésznek van egy "katonai behívó jellege"

Miután bejelentették, hogy hamarosan még 200 mintavételi egységet állítanak be országszerte, a végzős egyetemistákat is mozgósították, azonban ők nem sok infót kaptak arról, mi lesz a feladatuk.

  • Eduline

Egy végzős orvostanhallgató, az Indexnek azt írta, hogy bár nem nagy örömmel olvasta a hírt, a sajtóból legalább támpontot kaptak a szerdai káosz után.

Egyike vagyok a végzős hallgatóknak, akiket délelőtt értesítettek, hogy csütörtök reggelig válaszolnunk kell az OMSZ felhívására. A tanulmányi osztálytól kapott levélben annyit írtak, hogy szállást és ételt biztosítanak

– fogalmazott az egyetemista. Hozzátette, "az egésznek van egy katonai behívó jellege, ugyanis nem tudjuk, hogy hova, mikor, mennyi időre küldenének bennünket. Úgy érzem, talán az érintetteket beavathatták volna, hogy mi készül, mert nem elvárható, hogy anonim parancsokat teljesítsünk."

Szerinte bár a kérvényben, amit kaptak, lehet nemet mondani, de a pletykák szerint, ha nem jön össze a szüksége létszám, bárki behívható.

Mint ahogy ma reggel írtunk róla, a Semmelweis Egyetem 120 orvos- és 40 fogorvostan hallgatóját is bevonják a koronavírus-tesztelésbe. A hallgatók egy rektori utasításból értesültek arról, hogy ez 120 orvos hallgatót (amiből 60 fő ötödéves, 60 fő hatodéves), valamint 40 fogorvos hallgatót (amiből 20 fő negyedéves, 20 fő ötödéves) érint. A rendelkezésből csak az derül ki, hogy a hallgatóknak ez beleszámít a klinikai blokkgyakorlatba és ezidő alatt a tanulmányi kötelezettségek alól mentesülnek, viszont a gyakorlatok pótlását egyenként kell biztosítani.

Az egyetemistákat is kirendelték a koronavírus-tesztelésekhez

Új állomásokat hoznak létre, így ötöd és hatodéves orvos- és fogorvostan hallgatók állhatnak be tesztelni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Középiskolai felvételi: hány ponttól esélyes, hogy behívják szóbelizni a hatodikosokat egy budapesti elitgimibe?

2025-ben alsó hangon legalább 73-76 pontos központi írásbelire volt szükség ahhoz, hogy valaki elmehessen egy fővárosi topgimnázium szóbelijére hatodikban. Az eddig közzétett adatokból látszik, hogy a hatodikosok átlagpontszáma magasabb lett matekból és magyarból, így könnyen előfordulhat, hogy idén még magasabbak lesznek a szóbeli behívási ponthatárok.

„Az számít erénynek, ha valaki vállalja az egyéniségét és a saját látásmódját” - interjú a MOME megbízott rektorával

Nem titok, hogy bizonyos művészeti pályákon a megélhetés komoly kihívást jelenthet. Ugyanakkor a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen megszerezhető tudás iránt egyre nagyobb az igény, hiszen a körülöttünk lévő világ minden részlete a tudatos tervezés és a vizuális gondolkodás eredménye. A művészeti képzésekről Kovács Csaba megbízott rektorral beszélgettünk. Az interjú a HVG Diploma 2026 különszámában jelent meg.