Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok .
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Mindig megszorultok a hónap végére, ezért a következő hónaptól nagyobb összegű hitelt igényelnétek? A szabad felhasználású Diákhitel1 összegét év közben is megváltoztathatjátok. A mostani helyzetre való tekintettel pedig a módosítás dátumát meg is hosszabbították. Mutatjuk, hogy meddig.
Ahhoz, hogy a szabad felhasználású Diákhitel1 összegét módosítsátok és ezt az adott szemeszterben meg is kapjátok, az őszi szemeszterben általában szeptember 30-ig, a tavaszi szemeszterben pedig február 28-ig kell elküldenetek a kérelmet a Diákhitel Központnak. Ha a határidő után érkezik be a kérelmetek, akkor a módosítást csak a következő félévtől tudják figyelembe venni.
Ezzel szemben, a jelenlegi helyzetre való tekintettel az igényelt hitelösszeg módosításának határidejét 2020. december 31-ig meghosszabbították.
Ha szeretnétek módosítani a kölcsön összegét, azt a megfelelő nyomtatvány segítségével kell bejelentenetek. Az adatlapot kitöltés és aláírás után a Diákhitel Központ postacímére (Diákhitel Központ Zrt. 1996 Budapest) kell elküldeni. Amennyiben rendelkeztek Diákhitel Direkt szerződéssel, az adatlapot elektronikus úton tudjátok beküldeni a Diákhitel Központhoz, azzal további teendőtök nincs. A módosításról visszaigazolást nem fogtok kapni, automatikusan fogják az új összeget utalni a bankszámlátokra.
A legmagasabb igényelhető hitelösszeg havi 150 000 forint.
Ha eddig még nem igényeltetek diákhitelt, de szeretnétek, akkor azzal sem kell várnotok a következő félévig, ugyanis ezt a szemeszter bármelyik hónapjában megtehetitek. Ilyenkor ugyanúgy öt hónapra érvényes az igénylés, vagyis az első folyósítás alkalmával visszamenőleg a félév kezdetéig megkapjátok a pénzeteket. Az októberi hiteligénylési határidőről azonban már lecsúsztatok - 15-ig kellett leadni az igénylést annak, aki november 13-án szeretné megkapni a pénzt. A következő határidő november 15-e. Ha eddig igényeltek diákhitelt, akkor december 15-én fogjátok kézhez kapni a kért összeget.
Diákhitel kisokos: minden, amit a Diákhitel 1-ről tudnotok kell
Nem vettek fel benneteket államilag támogatott képzésre, így nem tudjátok, hogy miből pótolhatnátok ki a tandíjatokat? Esetleg az albérlet kifizetéséhez lenne szükségetek segítségre szeptembertől? Ilyenkor jó megoldás lehet a diákhitel, de nem mindegy, hogy melyiket választjátok. Ez egy komoly döntés, ezért most összegyűjtöttünk minden fontos információt, amit a szabad felhasználású Diákhitel 1-ről tudnotok kell.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.