TASZ: Az SZFE kancellárjának nincs joga dönteni arról, fizet vagy sem

A Társaság a Szabadságjogokért szerint az egyetem kancellárjának nem áll jogában visszatartani vagy késleltetni a béreket.

  • Eduline

A civil szervezet szerint az SZFE dolgozói munkavállalókként az intézménnyel, az egyetemmel – nem a kancellárral – állnak munkaviszonyban. Az egyetemnek mint munkáltatónak pedig törvényi kötelessége kifizetni az előző havi munkabért a jogszabályban meghatározott ideig, vagy ha a szerződés korábbi időpontot határoz meg, addig. 

A TASZ szerint a kancellárnak gazdasági vezetőként lehet technikai szerepe a bérek kiutalásában, de nem dönthet szabadon arról, hogy az egyetem munkáltatóként fizet vagy nem fizet - írják állásfoglalásukban.

A kancellár a mai interjújában elmondta, "ha valaki komoly ember, komoly vezető, akkor nem fog egy kocsi hátulján, egy kocsmában, vagy egy kávézóban úgy pénzügyi dokumentumokat aláírni, hogy egyébként az egésznek a hátteréről mit sem tud. Ilyen körülmények között nem lehet felelős döntést hozni."

Szarka Gábor: "Arra számítottam, hogy mikor mi megérkezünk, elindul egy párbeszéd"

Az SZFE kancellárra a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta az egyetemen kialakult helyzetről, "biztos, hogy több párbeszéd kellett volna, ez hiányzott az elején".

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.