Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Eltűntek a free SZFE feliratok és a piros-fehér szalagok a XI. kerületi József Attila Gimnázium homlokzatáról, miután egy járókelő bejelentést tett a KLIK-nél.
Már nemcsak más egyetemek mutatnak szolidaritást a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel (SZFE), hanem középiskolák is elkezdtek csatlakozni a tiltakozáshoz. A héten a XI. kerületi József Attila Gimnázium homlokzatán is megjelentek a free SZFE feliratok és a piros fehér szalagok, de másnapra le is szedték őket - számolt be róla a 444.hu.
null
null
A lap megkeresésére az iskolaigazgató elmondta, néhány diák kereste meg azzal, hogy élve a szabad vélenynyilvánítás lehetőségével, kitehetnek-e az SZFE-vel szimpatizáló molinókat. Az igazgató erre igent mondott, de kihangsúlyozta, hogy a molinók nem az ő személyes véleményét, vagy a tantestületét, sőt mégcsak nem is úgy általában az iskola diákjaiét tükrözték, hanem a diákok egy részéét.
Egy járókelő azonban nem nézte jó szemmel a szolidaritást kifejező feliratokat és szalagokat, ugyanis felhívta az iskola igazgatóját, majd a KLIK-nél is bejelentést tett, a tankerület pedig megkérte az igazgatót, hogy szedjék le őket - tudta meg a 444.hu.
null
null
Nem ez az első eset, hogy a kihelyezést követően rövid időn belül eltűnnek a szolidaritást vállaló feliratok egy intézmény falairól. Korábban beszámoltunk róla, hogy az ELTE jogi karáról a vezetőség az épület gondnokságával távolította el a fotók alapján a közlekedést egyébként egyáltalán nem zavaró feliratokat a főépületről.
Az SZFE dolgozói benyújtották sztrájkköveteléseiket
Követeléseiket mind a diákok, mind a dolgozók elmondták a mai sajtótájékoztatón.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.