Elcsúsztathatják a tanévkezdést az SZFE-n az egyetem körül kialakult helyzet miatt

Egy olvasónk küldte a Színművészetin vasárnap körbeküldött levelet, miszerint az egyetem körül kialakult helyzet megvitatása és elemzése miatt egy héttel később kezdődne a tanév. Hivatalos megerősítést egyelőre még nem kaptunk.

  • Eduline

Cikkünk frissült

Upor László, felmondási idejét töltő rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes vasárnap délután az egyetem előtt felolvasta a rektori utasítást és hivatalosan is megerősítette a híreket.

"A Színház- és Filmművészeti Egyetemet a hallgatók szeptember 1-jén elfoglalták, tiszta és világos követeléseiket megfogalmazták, üzenetükkel embereket, fontos szervezeteket, magyar művészeket, tudósokat maguk mellé tudtak állítani. Hangjuk százszor messzebb hangzik, mint az előző hónapokban a miénk. Az egyetem szenátusának és vezetőségének lemondása is azt fejezte ki, hogy a történteket nem tudjuk elfogadni" - olvasható a hallgatóknak kiküldött levélben.

Mint írják, az egyetemen kialakult helyzet feltétlen elemzést és megvitatást igényel és azt, hogy az egyetem polgársága együtt folytassa a fórumokon való közös gondolkodást, az osztályokkal való találkozást. Ezért az egyetemfoglaló hallgatókkal egyetértésben a tanév nem kezdődne el szeptember 7-én az SZFE-n. A kezdés dátumát egy héttel későbbre halasztanák, így a tanév rendje is megváltozna, illetve a beiratkozás határideje is szeptember 13-ig kitolódna.

Amint kapunk hivatalos tájékoztatást, beszámolunk róla.

A hétvégén folytatódnak az SZFE-n a tiltakozó akciók. Vasárnap délutánra a hallgatók élőláncot szerveznek az egyetem és a Parlament közé, ahol egy úgynevezett Carta Universitatis-t, akarnak kézről kézre eljuttatni a Parlamentig. Ez a dokumentum lényegében arról szól, hogyan képzelik el az egyetem jövőjéről szóló párbeszédet.

Énekkel búcsúztatták Máté Gábort a színművészetis hallgatók

Egykori és jelenlegi tanítványai szerveztek meglepetést Máté Gábornak a Színművészeti elé, őrségének idejére. A Kossuth-díjas színész és rendező két napja jelentette be, hogy 27 év után elbúcsúzik a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.