Tizenhárom pontban követelik a helyzet tisztázását az SZFE hallgatói

Tizenhárom pontban foglalta össze a Színház- és Filmművészeti Egyetem a követeléseit, az egyetem jelenlegi kuratóriuma szerint hibát követtek el a felmondott vezetők.

  • Eduline

Az egyetemet tegnap elfoglaló hallgatók továbbra is az intézménynél vannak. Követeléseiket az egyetem vezetéséhez L. Nagy Attila, a HÖK képviseletében tolmácsolta - írja a hvg.hu.

  • garantált autonómiát az egyetemnek,
  • az egyetem modellváltásáról szóló törvényt a jelenlegi formájában elutasítják,
  • elutasítják a kuratórium és a felügyelőbizottság kinevezésének módját és így a jelenlegi kuratóriumot és felügyelőbizottságot is,
  • elutasítják a fenntartó által elfogadott alapdokumentumokat,
  • elutasítanak bármilyen önkényesen kinevezett új vezetőséget,
  • követelik a szenátus jogköreinek visszaállítását,
  • követelik a lemondott szenátus által megfogalmazott alapdokumentumok elfogadását,
  • követelik a jelenlegi kuratórium lemondását,
  • követelik, hogy az alapítvány alapító jogai ne kerülhessenek át az államtól az alapítványhoz,
  • követelik, hogy az állam ne vonulhasson ki teljesen az egyetem finanszírozásából,
  • követelik, hogy az egyetem neve kerüljön vissza az alapítvány nevébe,
  • nyomatékosan kijelentik, hogy a pártpolitikától a továbbiakban is határozottan elhatárolódnak és a pártokat is arra kérik, hogy maradjanak távol az ügytől,
  • az egyetemre további rendelkezésig csak az egyetem polgárai léphetnek be.

Közben a kuratórium is nyilatkozott az ügyben, elfogadhatatlannak és felelőtlennek tartják a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetőinek lemondását, szerintük ezzel a lépéssel az egyetem vezetői cserben hagyták a hallgatóikat és a munkatársaikat - írja közleményében az intézményt keddtől fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány.

Mint írják, az "egyetem vezetőinek biztosítaniuk kell az oktatás megkezdését, az épületek, az infrastruktúra biztonságos működését és - különösen a jelenlegi járványhelyzetben - a hallgatók és a dolgozók egészségét. Az SZFE vezetőinek feladata és felelőssége, hogy folytassák munkájukat és biztosítsák az egyetem jogszerű, biztonságos működését."

A Színművészetis hallgatók éjjel elbarikádozták az egyetemet és nem engedik be az új vezetőséget

A blokád a hétfő esti több száz fős tüntetés után alakult. Az egyik hallgató elmondta: a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.