Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Az egyetemek sorra tájékoztatják a hallgatóikat arról, milyen intézkedéseket fognak bevezetni a kollégiumokban a koronavírus terjedésének elkerülése érdekében. Most újabb két egyetemen jelentek meg a szabályok. Nézzük, mire kell számítania szeptembertől a kollégista hallgatóknak az Óbudai Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen.
Az Óbudai Egyetem vezetése is felkészült arra, hogy szeptembertől újra fogadják az Intézmény kollégiumaiban a hallgatókat, speciális szabályok és óvintézkedések mellett - írják a honlapjukon.
Az egyetem intézkedései között szerepel, hogy a kollégiumi belépéskor minden hallgatónak kockázatfelmérő tesztet kell kitöltenie, azok pedig, akik belépés előtt 15 nappal járványügyi szempontból kockázatos helyen - azaz sárga vagy piros besorolású országban - tartózkodtak, csak akkor mehetnek a kollégium területére, ha 5 napnál nem régebbi, 2 db negatív PCR tesztet tudnak felmutatni. De értelemszerűen azok a diákok sem mehetnek kollégiumba, akiknél kimutatták a fertőzést, vagy tüneteket produkálnak, illetve valamelyik hozzátartozójuk fertőzött vagy ő mutat tüneteket.
A kollégiumba való beköltözés előre lefoglalt időpontban fog történni, - hogy ezzel is elkerüljék a torlódást - és a diákokkal maximum egy kísérő lehet. A bent tartózkodás és bentlakás alatt a tantermekben, tanulószobákban, közösségi terekben, aulákban ajánlott a maszk (sál vagy kendő) viselése, az 1,5 méteres távolságtartás és a rendszeres kézfertőtlenítés. Azon tagkollégiumi területeken pedig, amelyeket nem csak a kollégiumi hallgatók használnak - kollégiumi épületben található, de beléptető ponton kívüli közösségi terek, aulák, tantermek -, továbbá minden felvonóban a maszk illetve arcot eltakaró sál vagy kendő viselése és az 1,5 méteres távolságtartás kötelező - írják.
Ha valaki szeretne hazautazni vagy legalább egy éjszakát máshol tölt, akkor visszaérkezéskor ismét kötelező lesz kitölteni a kockázatfelmérő kérdőívet. A látogatók fogadása kollégiumtól függ - van, ahol nem lehet, míg máshol korlátozott számban engedik -, de a beléptetési protokoll rájuk is vonatkozik majd.
A Szegedi Tudományegyetem kollégistái lázmérés és egy egészségügyi kérdőív kitöltése után költözhetnek majd be a diákotthonokba szeptember elején, a külföldi hallgatóknak pedig karanténintézményeket jelöltek ki - írja a delmagyar.hu.
A kollégiumokban idegenek nem léphetnek majd be, emellett a beköltöző- és szintbulik is elmaradnak. Továbbá azt kérik a hallgatóktól, hogy a közös terekben viseljenek maszkot, fokozottan ügyeljenek a higiéniára, és a liftet is egyenként használják. Mindemellett a takarítás is gyakoribb lesz, és minden intézményben több helyen kézfertőtlenítőket helyeznek ki.
Az egyetem a külföldi hallgatókra külön figyelmet fordít, és azok, akik hazautaztak a nyáron, a többiektől elkülönítve, az Öthalmi Diáklakásban és az Apáthy-kollégiumban tölthetik le a kötelező karantén idejét. Ez persze lerövidíthető, ha a hallgató hivatalos igazolást visz a negatív tesztjéről.
A Debreceni Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, a Soproni Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem tervezett szabályairól itt írtunk korábban.
Nyolc hasznos dolog a kollégiumi élethez: ezeket ne hagyjátok otthon
Kollégiumba készültök költözni az őszi félévtől? Összegyűjtöttünk néhány praktikus dolgot, amit semmiképpen nem hagyjatok otthon.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.