Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Kollégiumba készültök költözni az őszi félévtől? Összegyűjtöttünk néhány praktikus dolgot, amit semmiképpen nem hagyjatok otthon.
A kollégiumi életnek számos előnye van, azonban arra fel kell készülni, hogy sokszor szűkös a hely és mindig pont arra van szükség, ami épp nincsen ott. Van néhány fontos dolog, amit érdemes mindenképpen magatokkal vinni a szobátokba.
Ruhaszárító
Érdemes vinni magatokkal egy kisebb méretű ruhaszárítót, amit akár radiátorra is lehet akasztani, így helyet spórolhattok és a teregetés sem jelent gondot.

Kedvenc bögre
Több kollégiumban vannak evőeszközök, tányérok és poharak, de érdemes vinni magatokkal. Néhány tányér és evőeszköz mellé dobjátok be a kedvenc bögréteket is. Gondoljátok át, hogy milyen konyhai eszközökre lehet még szükség a mindennapok során.

Társas, kártya
Biztosan lesznek esték, amikor a szobatársakkal, kollégiumi lakótársakkal kicsit kikapcsolódnátok. Ilyenkor jól jöhet egy jó társas vagy egy kártyapakli.

Fülhallgató
Az egyik leghasznosabb kellék a koliban. Jól jöhet a tanulásnál, ha zavarnak mások és nem tudtok koncentrálni, de kikapcsolódáshoz is remek, hiszen így ti sem zavartok másokat.

Elosztós hosszabbító
Ez az, ami mindig nagyon jól jön. Konnektorból sosincs elég, de ezzel megoldhatjátok.

Papucs
Az otthon kényelmét becsempészhetitek egy kényelmes papuccsal és nem kell mindig cipőben bóklásznotok a kollégium folyosóin.

Gyógyszeres doboz
Az egyik legfontosabb dolog, amit nem szabad otthon hagyni. Lehet egy cipősdoboz vagy egy kis láda. Tegyetek bele minden olyan alapvető gyógyszert, amire szükség lehet (lázcsillapító, fájdalomcsillapító, lázmérő, krém rovarcsípésre).

Elemlámpa
Egy elemlámpa mindig jól jöhet, ha áramszünet lenne, vagy például meg kell szerelnetek valamit a sötétben.

Három dolog, amit tilos és három, ami kötelező az egyetemi gólyatáborokban
Bár idén a koronavírus miatt visszafogottabbak lesznek a gólyatáborok - már ahol nem maradnak el -, van néhány szabály, amelyet a saját érdeketekben még most is érdesem betartanotok. Mutatunk pár jó tanácsot.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).