Ők kapnak több százezer forintnyi ösztöndíjat - megvan a lista

Kiderült, kik kaphatják meg az egyetemista sportolók közül a nívós ösztöndíjat több hónapon át.

  • Eduline

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a napokban közzétette a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram 2019-2020. évi nyerteseinek névsorát. Ők legkevesebb 120 ezer forintot, de 240 ezer forinthoz is hozzájuthatnak havonta.

Az ösztöndíjra aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló egyetemi hallgatók pályázhattak. A pályázatot várhatóan a következő félévre is meghirdetik majd.

Felnőttképzésen is járhat ösztöndíj - ezek a szabályai

Nem csak diákként, ha már a felnőttoktatásban vesztek részt, akkor is kaphattok ösztöndíjat, méghozzá nem is keveset.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.