Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerda délután fogadta az Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) képviselőit.
Podlovics Laura az egyetem hallgatói önkormányzatának képviseletében ATV híradójának azt nyilatkozta: a kérdéseik nagy részére továbbra sem érkezett válasz, illetve olyan válasz, ami nem az eddig ismert konkrétumokat tartalmazta, ezért egy egyre indulatosabb beszélgetés alakult ki. Hozzátette: "volt értelme, mert legalább kialakult egy beszélgetés, egy párbeszéd."
Az SZFE öt pontban szedte össze a követeléseit, ám a miniszter azt mondta, az említett kérdésköröket az alaptörvény tartalmazza. Az egyetem hallgatói és vezetői többek között azt szeretnék elérni, hogy jövő szeptember elsejére tolják el a tervezett átalakítást. Illetve az is szeretnék, hogy az egyetem maga választhassa ki rektorát, és nevezzék ki rektorrá a rektorhelyettest, akit már tavaly kijelöltek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azóta kiadott egy közleményt, amiben konkrétumokat nem említenek a találkozóval kapcsolatban, csupán azt hangsúlyozzák: "az alapítványi fenntartásba kerülő egyetemek a rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezetnek köszönhetően megerősíthetik nemzetközi jelenlétüket". Ezen felül Palkovics László elmondta, szerinte az egyetem hallgatóinak követelései lényeges visszalépést jelentenének az egyetem jelenlegi helyzetéhez képest is.
Az átalakításokkal kapcsolatban megkerestük a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), ők mit gondolnak az alapítványi átvételről. A hallgatói érdekképviselet elnöke, Murai Lászó azt mondta az SZFE tervezett átalakításával kapcsolatban, hogy "egy intézmény struktúraváltása csak és kizárólag akkor szolgálhatja a magyar felsőoktatás érdekeit, ha az az intézménnyel egyetértésben, megfelelő mennyiségű és minőségű egyeztetés után megy végbe."
"A fenntartónak és az intézménynek elsősorban a hallgatótársaink jövőjét figyelembe véve kell megállapodniuk az új feltételekben, erre kell törekedniük akkor is, ha úgy érzik, hogy még nem közelednek az álláspontok. A hallgatói érdekeknél és az oktatás minőségénél semmilyen vélt vagy valós politikai nézeteltérés nem lehet fontosabb" - tette hozzá a HÖOK elnöke.
Színművészeti gólyaeskü - színészek is tiltakoznak az egyetem átalakítása ellen
Ifj. Vidnyánszky Attila, Alföldi Róbert, Mácsai Pál, Stohl András és még rengeteg színész tiltakozik a Színművészeti átalakítása ellen.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.