Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, és a Pécsi Tudományegyetem vezeti a magyar intézmények listáját a Quacquarelli Symonds (QS) 2021-es felsőoktatási világrangsorában. A tavalyi hathoz képest most két új szereplővel összesen nyolc hazai egyetem került be a legjobbak közé.
Stabilan tartva tavalyi a helyét a listán a legjobb magyar egyetem a Szegedi Tudományegyetem lett, amit az 501-510. helyre soroltak 2021-ben. A Debreceni Egyetemet a 521-530., az Eötvös Loránd Tudományegyetemet 601-650., a Pécsi Tudományegyetemet a 651-700., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, a Budapesti Corvinus Egyetemet, a Szent István Egyetemet, valamint a Miskolci Egyetemet a pedig 801-1000. helyre sorolták a QS legfrissebb – ma reggel nyilvánosságra hozott – világrangsorának készítői.
| Intézmény | 2021 | 2020 | 2019 |
| Szegedi Tudományegyetem | 501-510. | 501-510. | =470. |
| Debreceni Egyetem | 521-530. | 601-650. | 601-650. |
| Eötvös Loránd Tudományegyetem | 601-650. | 651-700. | 701-750. |
| Pécsi Tudományegyetem | 651-700. | 651-700. | 701-750. |
| Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem | 801-1000. | 801-1000. | 801-1000. |
| Budapesti Corvinus Egyetem | 801-1000. | 801-1000. | 801-1000. |
| Szent István Egyetem | 801-1000. | - | - |
| Miskolci Egyetem | 801-1000. | - | - |
A magyar állami intézmények közül a Szent István Egyetem és a Miskolci Egyetem új szereplő a rangsorban. Azonban nem sokáig marad ez így, a miskolci intézmény ugyanis alapítványi fenntartásban folytatja 2020. augusztus 1-jével. Így a 2021-es listán a nyolc magyar egyetemből kettő - korábban a Corvinus is modellt váltott - nem állami fenntartású egyetem.
A QS Quacquarelli Symonds cég 2004 óta minden évben elkészíti a felsőoktatási intézmények világrangsorát, amelyet hat szempont – többek között az oktatók és a hallgatók aránya, az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakorisága, a munkaadók véleménye, a nemzetközi kapcsolatok, a külföldi hallgatók és oktatók száma – alapján állítanak össze.
Ismét a régió legjobb egyeteme a bécsi
A környező országokból az osztrák egyetemek érték el a legjobb eredményt: a bécsi egyetem kereken a 150. helyet szerezte meg, de a rangsor készítői - a listára került nyolcból - további négy osztrák intézményt is a világ ötszáz legjobbja közé soroltak, így például a bécsi műszaki egyetemet, az innsbrucki egyetemet, a grazi műszaki egyetemet és a Linzi Johannes Kepler Egyetemet is. A cseh egyetemek is jól szerepeltek a régióban, tőlük három intézmény a legjobb ötszázban, többi hét pedig a legjobb ezerben van. Ezen felül négy szlovák, két-két egyetem pedig a román, szlovén és horvát intézmények közül is felkerült a listára.
Az európai listát egyébként továbbra is a brit egyetemek uralják. Az első európai (összesítettben 5.) az Oxfordi Egyetem, ezt követi svájci ETH Zurich (ami összesítettben 6.), majd ismét három brit egyetem jön: a Cambridge, Imperial College London és a UCL.
Kik a legjobbak a világon?
Az összesített lista élén a Massachusetts Institute of Technology (MIT), a Stanford és a Harvard áll, de a világ tíz legjobb felsőoktatási intézménye közé került a California Institute of Technology (CalTech), az Oxford, a Cambridge, a UCL, az Imperial College London, a University of Chicago és a UCL is.
A tavaly listára kerülő ázsiai egyetemek is úgy tűnik, tartják a helyüket a tizenegyedik helyen ismét egy szingapúri egyetem, a Nanyang Technological University áll. Két helyet rontva a tizenharmadik helyen pedig a National University of Singapore áll, míg a kínai Tsinghua University a tizenötödik helyen zárt a QS 2021-es rangsorában.
Corvinus-modell és összeolvadások: több egyetemen is jelentős átszervezések lesznek
Az utóbbi időben számos egyetemről lehetett hallani, amely modellváltásra vagy összeolvadásra készül. Azóta több intézménnyel kapcsolatban meg is születtek a döntések, de olyan is akad, ahol még nem derült ki minden az átalakításról. Mikortól lépnek életbe az új szabályok? Összegyűjtöttük, eddig mit lehet tudni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).