Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közlése szerint nincs koronavírus-fertőzéssel azonosított személy a rektor kontaktjai között.
Az egyetem által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Rovó Lászlóval kapcsolatos széles körű járványügyi kontaktkutatás alapján beazonosított több mint 120 ember második mintavételének eredménye is mindegyikük esetében negatív lett.
A rektor által vezetett Fül-Orr-Gégészeti Klinika és a Rektori Hivatal épületét fertőtlenítették, mindkét helyen zavartalan a szakmai munka. A járványügyi vizsgálat azt is megállapította, hogy a Szegeden fertőzöttekkel a rektor nem találkozott, tőle teljesen független esetekről van tehát szó.
Rovó László vasárnap erősítette meg közleményében, hogy megfertőződött az új típusú koronavírussal. Mint írta, bár március elején egy hónapokkal korábban betervezett, magáncélú külföldi utazáson vett részt Dél-Tirolban, az nem bizonyított, hogy ott fertőződött meg. Leszögezte azt is, hogy miután észlelte magán a betegségre utaló tüneteket, haladéktalanul és felelősségteljesen megtette a szükséges óvintézkedéseket.
A Magyar Orvosi Kamara Csongrád megyei területi szervezetének etikai bizottsága hivatalból eljárást indított az ügyben.
Milyen lesz az egyetemi távoktatás? Itt vannak a legfontosabb válaszok az egyetemektől
Hétfőtől az egyetemeken is elkezdődött a távoktatás. A felsőoktatásban sem egyszerű a helyzet, hiszen számos problémára megoldást kell találni. Itt vannak az egyetemek válaszai:
| Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).