Ösztöndíjkereső: minden, amit a hallgatói juttatásokról tudni lehet

Sok hallgató nincs tisztában azzal, hogy az egyetemek rengeteg ösztöndíjat, illetve támogatást hirdetnek meg akár havi vagy féléves időszakra. Ezért most összeszedtük nektek a legfontosabbakat, amikre pályázni tudtok.

  • Eduline

A támogatások fajtáját és összegét egyeteme válogatja, de vannak alapvető ösztöndíj lehetőségek, amik a legtöbb szakon meghirdetésre kerülnek minden félévben. Lássuk, melyek is ezek.

Tanulmányi ösztöndíj

Ez a legalapvetőbb ösztöndíj, amire szinte minden egyetemen pályázhattok állami ösztöndíjasként. Ahogy a nevében is benne van, a tanulmányi teljesítményetek alapján kaphatjátok meg ezt a támogatást. A leggyakrabban vagy meghatároznak egy bizonyos átlagot, amit el kell érnetek kreditindexszel vagy anélkül, de sokan a szakátlagot veszik alapul az elbírálások során. A törvényileg meghatározott minimum 6425 Ft havonta, de az előzetes számok szerint, az intézmények félévente 25 000–500 000 Ft-ig bezárólag osztanak ösztöndíjat a tanulók között. Részleteseben erről itt olvashattok.

Szociális ösztöndíj

Ebből az ösztöndíjból kétféle van: lehet rendszeres támogatást kapni, vagy rendkívüli esetben is megpályázhatjátok. A rendszeres szociális ösztöndíjat – röviden szoctám – hátrányos helyzetben lévő, családfenntartó, nagycsaládos, árva, félárva és fogyatékossággal élő vagy egészségi állapota miatt rászoruló hallgatók is megpályázhatják, de ezeket az intézmények a pályázati kiírásban meghatározzák ennél jóval részletesebben. A rendkívüli szociális ösztöndíj azoknak járhat, akiknek valamilyen előre nem látott változás következett be az életében, például elvesztették a munkahelyüket, vagy gyermekük született. Ez egy egyszeri támogatás, nem jár havonta, illetve félévente. Ha többre vagytok kíváncsiak, ide kattintva tovább tudtok olvasni a témában.

Szakmai, tudományos ösztöndíj

Ezt a támogatást azok kaphatják meg, akik a szakterületükön publikáltak, szakmai előadásokat tartanak, kiemelkedő nyelvtudással rendelkeznek, vagy esetleg szakmai, tanulmányi versenyeken remekelnek. Ezt általában nem kell megpályázni, de érdemes utánakérdeznetek, ha esetleg ebbe a kategóriába beletartoztok.

Közéleti ösztöndíj

Ez az ösztöndíj az egyetemeteken belül a közéleti ügyekben való rendszeres és aktív részvételt jelenti. Ez már egy olyan támogatási forma, ami intézményenként egyéni szabályok szerint működik, szóval erről részletesen tájékozódni az egyetem honlapján, vagy az intézmény ezért felelős munkatársaiknál tudtok.

Ha pontosabb összegekre vagytok kíváncsiak, a felvi.hu táblázatában böngészhettek az adatok között.

null

null

Bezárnak az egyetemek - csak távoktatás lesz a koronavírus miatt

Gulyás Gergely bejelentette, vészhelyzetet hirdettek az egész országra.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Fenntarthatósági programjával került a világ tíz legjobb iskolája közé egy budapesti intézmény

Először jutott magyarországi iskola a World's Best School Prizes nemzetközi díj döntősei közé: a budapesti REAL School Budapest a környezeti cselekvés (Environmental Action) kategóriában bekerült a világ tíz legjobb iskolája közé. Az intézményt azért ismerték el, mert a fenntarthatóságot nem külön projektként, hanem az oktatás és az iskola működésének szerves részeként kezeli.