Ő az új egyetemi szupersztár: 30 helyett 89 kredit egy félév alatt

Mindig voltak (és vannak) olyan egyetemi hallgatók, akik egy félévben az általában 30 ajánlott kreditnél jóval többet vettek fel, és végeztek is el. Egy diák most azonban nem néhány kredittel lőtte túl a teljesíthető minimumot: háromszorosát szerezte meg a teljesítendő krediteknek.

  • Eduline

Két egyetem két képzésén, egy félév alatt Bernadett 89 kreditet teljesített - írta meg a férje beszámolója alapján az Index. A büszke férj elmesélte, felesége egyfelől a Corvinuson jár vállakozásfejlesztés mesterképzésre nappali tagozaton, másfelől a Károlin a jogász szak első félévét húzta be levelezőn, így jött össze 89 kredit.

Majd hozzátete, hogy Bernadett egyébként heti 20 órában dolgozik is. A következő képen látszódnak csak az egyik szak felvett tárgyai.

null

null

Hogyan lehet egyszerre két szakon tanulni?

A bevállalós hallgatók nemcsak két alapszakon, hanem egyszerre akár két mesterszakon is tanulhatnak. De annak sincs akadálya, hogy egy meglévő mesterképzés mellé egy újabb alapképzést kezdjetek el. Egy dolgot azonban fontos tudni: ha két - állami ösztöndíjas - képzést egyszerre végeztek, duplán fogynak a felhasználható (összesen 12) féléveitek.

Évtizedekkel ezelőtt elveszett táskát találtak egy iskolai szekrény mögött - különleges dolgok voltak benne

A történelem egy kis darabját találta meg egy ohioi középiskola egyik dolgozója munka közben. Egy 1957-ben elveszett kézitáskára bukkant rá egy résben, az iskola pedig utánajárt és megtalálták a tulajdonosát.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.