Egyetemisták, figyelem! Az ünnepek alatt zárva lesznek a nagyobb könyvtárak

Még most érdemes kivenni a beadandókhoz, vizsgákhoz szükséges könyveket, az ünnepi időszakban ugyanis a fővárosi és egyetemi könyvtárak nem nyitnak ki vagy több napon zárva tartanak. Itt vannak a információk, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés titeket.

  • Eduline

A munkaszüneti napokon, vagyis december 24-től 27-ig, illetve január 1-jén minden könyvtár zárva tart. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár összes tagkönyvtára emellett zárva lesz december 28-án, 29-én és 31-én is. 30-án a szokásos hétfői nyitvatartás szerint látogathatjátok az intézményeket. Az Országos Széchenyi Könyvtár december 24. és január 1. között nem nyit ki.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltárban december 23-án csak a Nagyolvasó tart nyitva 10 és 18 óra között, ezután pedig legközelebb január 2-án mehettek az intézménybe. Az ELTE kari, illetve intézeti könyvtárai is zárva tartanak: ezeknek a listáját itt találjátok.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtára is december 24. és január 1. között lesz zárva, 23-án pedig a Nagyolvasó megváltozott nyitvatartás mellett, 9 és 20 óra között lesz látogatható.

A Budapesti Corvinus Egyetem könyvtárában december 21. és január 1. között lesz a "téli szünet". A vidéki intézmények közül például a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno Könyvtára december 20-án 8-16-ig tart nyitva, utána pedig január 2-ig tart majd az ünnepi zárvatartás.

Ha inkább online adatbázisokból töltenétek le a szakirodalmakat, ide kattintsatok.

Hamarosan itt a vizsgaidőszak: szuper módszer a szakirodalom feldolgozásához

Sokan szorongva látnak hozzá egy-egy vizsga vagy beadandó előtt a szakirodalom olvasásához, annyira nagynak tűnik a feldolgozandó anyag. Egy olyan technikát mutatunk, amellyel hatékonyan rághatjátok át magatokat a kötelezőkön, könnyebben átláthatjátok az összefüggéseket és egyhamar nem is felejtitek el a tanultakat.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.