Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Sokan szorongva látnak hozzá egy-egy vizsga vagy beadandó előtt a szakirodalom olvasásához, annyira nagynak tűnik a feldolgozandó anyag. Egy olyan technikát mutatunk, amellyel hatékonyan rághatjátok át magatokat a kötelezőkön, könnyebben átláthatjátok az összefüggéseket és egyhamar nem is felejtitek el a tanultakat.
Legutóbb egy olyan tanulási módszert ajánlottunk nektek, amellyel rövidebb idő alatt több munkát végezhettek el, most pedig a szakirodalom feldolgozásában segítünk.
Az Ellen Lamar Thomas és H. Alan Robinson által 1972-ben kidolgozott SQ4R technika lényege, hogy a szakirodalom feldolgozásának hat lépése követi egymást - ezekből áll össze a betűszó. A feldolgozandó szövegtől függően egyes részek kimaradhatnak vagy többször is ismétlődhetnek.
Az első lépés a Scan, vagyis a letapogatás, előzetes áttekintés. Ennek során csak a bevezetőt, az alcímeket és az összefoglalást nézzétek meg, így kaptok egy összképet és meg tudjátok állapítani, mi az, amit ismertek és mi az, ami újdonság a szövegben.
A következő lépés a Query, vagyis a kérdezés: az áttekintés során eszetekbe jutott gondolatokat kell kérdések formájában megfogalmaznotok. Ez segít, hogy aktív olvasóvá váljatok, és a vizsgának megfelelő kommunikációs módot imitálja.
Ezután jön a Read, vagyis a konkrét olvasás - ennek során arra koncentráljátok, hogy a megfogalmazott kérdésekre választ tudjatok kapni, de persze a többi fontos információt se hagyjátok figyelmen kívül. Ha jegyzeteket készítetek, annál jobb.
A negyedik lépés a Reflect, vagyis az átgondolás. Nem elég a konkrét olvasmányra szorítkozni: a cél, hogy az új ismereteket el tudjátok helyezni a már meglévő tudásotok rendszerében, és megértsétek az összefüggéseket. Ebben segítségetekre lehet ez a mind mapping szoftver, amellyel a fogalmak és gondolatok rendszerét vizuális formába önthetitek - de egy papír és egy toll is tökéletes, ha inkább azokat szeretitek.
A Recite, vagyis a felidézés során a második lépésben megfogalmazott kérdéseket kell megválaszolnotok, most már a tanultakra támaszkodva. Ha ez megvan, menjetek végig újra a jegyzeteiteken, és ha szükség van rá, egészítsétek ki a válaszaitokat. Ha úgy érzitek, valami hiányzik, fogalmazzatok meg új kérdéseket és azokat is hasonlóképpen dolgozzátok fel.
Végül a Review, vagyis az ismétlő áttekintés során még egyszer nézzétek át a jegyzeteiteket és az összefüggések rendszerét, a főbb csomópontokra koncentrálva.
Hasznos tippek és trükkök: így osszátok be az időtöket a vizsgák előtt
Nyelvvizsgára, érettségire, ZH-ra vagy az első egyetemi vizsgára készültök? Akkor biztosan tudjátok, hogy egy jól felépített tanulási rendszeren sok múlhat. Most az előkészületekben segítünk egy picit, hogy ne legyen káosz a felkészülés.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.