Vizsgák, dolgozatok, érettségi? Öt tipp, hogy könnyebben menjen a tanulás

Úgy érzitek, hogy bármi elvonja a figyelmeteket és minden érdekesebb, mint a tanulás? Rendszeresen küszködtök azzal, hogy végre átvegyétek az adott anyagmennyiséget? Most összegyűjtöttünk néhány tippet, ami a témazárók, az érettségi, a zh-k és a vizsgák előtt állók számára is egyaránt hasznos lehet a hatékony tanulás érdekében.

  • Eduline

1. Zárjatok ki minden zavaró tényezőt

Közhelynek hangzik, de igaz. Ahhoz, hogy a tanulásra tudjatok koncentrálni, ki kell zárnotok minden olyan tényezőt, ami elvonhatja a figyelmeteket. Bár egyeseket épp a TV háttérzaja vagy a halk zene motivál, mások csak teljes csendben és nyugalomban tudnak tanulni. Ezt nektek kell kitapasztalnotok, hogy számotokra melyik módszer a hatékonyabb.

Fontos, hogy a környezetetekben – vagyis a szobátokban és az íróasztalotokon – is rendet tartsatok, ugyanis ilyenkor akár egy színes radír vagy egy vicces toll is érdekesebb lehet, mint a tankönyv. A hatékony tanuláshoz az is elengedhetetlen, hogy a telefont és a laptopot – persze csak, ha nem éppen ezen tanultok – biztos távolságra tegyétek magatoktól, hiszen ez mind olyan inger, ami nehezíti a koncentrációt. Egyrészt folyamatosan arra ösztönöznek, hogy a kezetekbe vegyétek őket és inkább céltalanul a közösségi oldalakat pörgessétek, másrészt az értesítések is bármikor kizökkenthetnek a tanulásból.

2. Találjátok meg a számotokra legjobb helyszínt

Általánosiskolában még mindenki otthon, a saját szobájában tanul, de az évek előrehaladtával ez sok esetben megváltozik. Főleg azok az egyetemisták, akik nem saját albérletben laknak, jobban szeretnek beülni egy kávézóba vagy könyvtárba könyveket bújni, a zajos kollégiumi szoba helyett. Ez rajtatok áll, hogy számotokra mi a legmotiválóbb helyszín, a lényeg, hogy olyan legyen, ahol csak a tanulással tudtok foglalkozni és semmi nem vonja el a figyelmeteket.

Az is fontos szempont, hogy ez a hely közel legyen hozzátok, hiszen nem mindegy, hogy mennyi időt kell utazgatással töltenetek. Ha pedig sikerült megtalálnotok a legkedvezőbb tanuló sarkotokat, akkor ne váltogassátok sűrűn, ugyanis a helyváltoztatással járó új ingerek nehezítik a koncentrációt.

Így szerezhettek munkatapasztalatot a diploma megszerzése előtt

A legtöbb munkaadónál elvárás, hogy a pályakezdőknek már legyen valamilyen szintű szakmai- vagy munkatapasztalata. De mégis hogyan lehetséges ez? Hogyan szerezhettek olyan munkatapasztalatot a diploma megszerzése előtt, amivel könnyebb lesz a pályakezdés? Most összeszedtünk pár tippet.

3. Írjátok kézzel a jegyzeteket

Sokkal hatékonyabban és gyorsabban tudjátok elsajátítani az új ismereteket, ha nem csupán felolvassátok vagy legépelitek őket, hanem kézzel készítitek a jegyzeteket. Egy tableten vagy laptopon ugyanis mindig akad valami, ami eltereli a figyelmet, de a kézi jegyzetelés segíti a koncentrációt. Így sokszor már körmölés közben megmaradnak a lényegesebb információk.  

4. Figyeljetek a megfelelő folyadékbevitelre és étkezésre

Ez sem vicc. Tanulás közben nem szabad megfeledkezni a rendszeres folyadékbevitelről és étkezésről sem. Ha pedig ti is a nassolós típusba tartoztok, akkor a főétkezések között diót – a benne lévő anyagok, főként az E-vitamin miatt – vagy gyümölcsöt érdemes rágcsálnotok. Az eper és az áfonya jó választás, mivel ezek is javítják a koncentrációképességet. De szintén egészséges például az alma- vagy répakarikák nassolása.

5. Tartsatok szünetet

25 perc folyamatos memorizálás után tartsatok 5 perc pihenőt. A technika lényege, hogy nem kell sokáig összpontosítanotok, de abban a 25 percben a tanuláson kívül semmi mással nem foglalkozhattok – tehát nincs telefon, nincs Facebook.

Az 5 perces szünetekben pedig keljetek fel és sétáljatok egy kicsit – még jobb, ha ezt friss levegőn teszitek, vagy kinyitjátok az ablakot.

Hasznos tippek és trükkök: így osszátok be az időtöket a vizsgák előtt

Nyelvvizsgára, érettségire, ZH-ra vagy az első egyetemi vizsgára készültök? Akkor biztosan tudjátok, hogy egy jól felépített tanulási rendszeren sok múlhat. Most az előkészületekben segítünk egy picit, hogy ne legyen káosz a felkészülés.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.