Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Egyetemistaként már csak a hónap végéig használhatjátok a középiskolás vagy az előző félévi matricával ellátott diákigazolványotokat. Mutatjuk a legfontosabb szabályokat.
Október 31-ig érvényesek az előző félévi matricával ellátott és a középiskolai diákigazolványok.
Ha most egyetemre, főiskolára jártok, új, felsőoktatási diákigazolványt kell igényelnetek: ha ezt még nem tettétek meg, itt találjátok a lépéseket. Ne aggódjatok, ha október végéig nem készül el az új igazolványotok: a felsőoktatási intézményben kérhettek ideiglenes, 60 napig érvényes igazolást.
Mi történik, ha nem tanultatok tovább?
Ahogy arról már korábban írtunk, azok, akik nem tanultak tovább - így nem kaptak érvényes matricát erre a félévre - szintén csak a hónap végéig használhatják a diákigazolványukat, azonban, ha még októberben vesztek diákbérletet, azt legkésőbb december 1-ig használhatjátok. Erről bővebben itt olvashattok.
Fontos, hogy aki halasztó (passzív félévet választ), az ugyan rendelkezik hallgatói jogviszonnyal, de – aktív hallgatói jogviszonyt igazoló – matricára nem jogosult, ezért nem tud diákigazolványt igényelni, illetve érvényesíteni.
Meddig érvényes a féléves matrica?
Az idei félévben kapott matricátokat egészen március 31-ig használhatjátok, a tavaszi félévben érvényesített diákigazolványok pedig október 31-ig érvényesek.
Így juthattok kedvezményekhez, ha már nem vagytok diákok
Mit tehet az, akinek végleg lejár a diákigazolványa? Így élhettek különböző kedvezményekkel akár Európa-szerte.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.