A tudományos folyóiratok helyett ezentúl inkább korszerűsítésre költenek az ELTE karán

Az ELTE Természettudományi Kara lemondja az intézmény folyóirat-előfizetésének nagy részét.

  • Eduline

Forráshiányra hivatkozva az ELTE TTK kari vezetése úgy döntött, jövőre már nem fizetne elő több tudományos folyóiratra. Ehelyett a kutatóknak kellene saját pályázati pénzből előfizetni rájuk, ha akarnak - tudta meg a 444.hu. A cikkből azonban kiderül, nem csupán spórolásról van szó, hanem egy stratégiai döntésről, ami illeszkedik a nemzetközi trendekbe is. A nyugati egyetemek sorra mondják le az előfizetések egy részét, mert nem akarják, vagy nem is tudják kielégíteni az óriásira duzzadt kiadóvállalatok profitéhségét - írják.

„A vezetőkkel együtt úgy döntöttünk, hogy ezt a pénzt inkább az oktatás és a kutatás korszerűsítésére fordítjuk” - nyilatkozta a kar dékánja. Az összes publikációs kiadás évente elérte a százmillió forintot, mindez a jövőben 53 millió forintra csökkenne, vagyis ennyit továbbra is költenének előfizetésekre, tehát nem mondanák le az összeset egytől egyig.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.