Bővíteni kell az informatikai képzéseket, mert közel 25 ezer informatikus hiányzik a piacról

Növelni kell az informatikai képzéseken diplomát szerző fiatalok számát - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára.

  • Eduline/MTI

Elmondta, azért kell bővíteni a képzést, mert mintegy huszonötezer informatikus hiányzik a piacról.

Solymár Károly Balázs azt mondta, az idei tanévben tizennyolc egyetemen elindított Programozd a Jövőd! program célja, hogy informatikai szakemberek által tartott előadásokon használható és versenyképes tudást kapjanak a hallgatók, és ezzel nagyobb megtartó ereje legyen az egyetemeknek.

Még jelentkezhettek: ezzel az ösztöndíjjal 150 ezer forintot is kaphattok félévente

Az Útravaló Ösztöndíjprogram idén is meghirdeti az Út a diplomához ösztöndíj- és önköltség-támogatási programot, amire a nehéz szociális helyzetben élők - kiemelten a roma hallgatók - pályázhatnak.

Az informatikai képzésekre jelentkezők fele lemorzsolódik, egy részük a "buktató tárgyak", például a matematika miatt, másokat pedig a munkaerőhiány miatt a cégek szívnak el jó fizetést ígérve - jelezte.

Szerinte az elszívás ellen vállalatok és egyetemek közötti együttműködésekkel lehet védekezni, amelyek keretén belül a vállalatok például gyakornoki programot kínálnak a hallgatóknak. A vállalatok viszont csak akkor vehetnek fel a programba diákokat, ha betartják a feltételeket, és arra biztatják a diákokat, hogy maradjanak a képzésben - tette hozzá.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.