Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Lassan Budapestre költözik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) teljes bölcsészkara, a napokban újabb lépést tettek Piliscsabáról a főváros felé - írja a HVG hetilap.
Bérleti szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, annak Műegyetem rakparti Z épületének használatára. Ez az épület mostantól hivatalosan a PPKE Z épülete, a kar honlapján is így szerepel.
Az egyetem bölcsészkara egy része már évek óta a Mikszáth Kálmán téren, a Sophianumban működik. Az új, Z épületben várhatóan klasszikus és újlatin, illetve angol nyelvi képzések folynak majd, de akkora terület bérléséről van szó, hogy elképzelhető, más tanszékek is odaköltöznek majd - írják.
Változás: a Debreceni Egyetem része lesz a korábbi Szolnoki Főiskola
Augusztus 1-jén létrejön a Debreceni Egyetem Szolnok Campus. Erről is szó lesz az intézmény szokásos - a felvételi eredményeket taglaló - sajtótájékoztatóján csütörtökön. Az egykori Szolnoki Főiskola eddig a Neumann János Egyetem részeként működött.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.