Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Augusztus 1-jén létrejön a Debreceni Egyetem Szolnok Campus. Erről is szó lesz az intézmény szokásos – a felvételi eredményeket taglaló – sajtótájékoztatóján csütörtökön. Az egykori Szolnoki Főiskola eddig a Neumann János Egyetem részeként működött.
Felvételizők, figyelem: itt van az összes 2019-es felvételi ponthatár
„Fontos változás, hogy szeptemberben a szolnoki gazdálkodási kar hallgatói is debreceni diákként kezdik el a tanévet” – olvasható a Debreceni Egyetem sajtómeghívójában. Ahogy azt a szoljon.hu portál korábban megírta, februárban mondott igent a kecskeméti Neumann János Egyetem szenátusa arra, hogy megkezdődhetnek a szolnoki Gazdálkodási Kar integrációjával kapcsolatos tárgyalások a Debreceni Egyetemmel.
Ez a lap akkori cikke szerint azt jelenti, hogy a szolnoki campus az ingatlanokkal és az oktatókkal együtt a Debreceni Egyetem részévé válik.
A Szolnoki Főiskola gazdálkodási karként 2016-ban integrálódott az akkori Kecskeméti Főiskolába, az integráció után megkapták az alkalmazott tudományok egyeteme címet. A Neumann János Egyetemen időközben létrejött a Gazdaságtudományi Kar – ebben a Magyar Nemzeti Bank főszerepet játszik -, vagyis az intézménynek jelenleg két gazdasági profilú kara is van.
Felvételi: idén ezek a legnépszerűbb szakok a Debreceni Egyetemen
Tizenegy százalékkal többen jelentkeztek első helyen a Debreceni Egyetemre, mint tavaly.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.