Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Több mint százezer olyan diák van, akik azért nem kaphatnak diplomát, mert nem teljesítették a nyelvvizsga-követelményeket - írja a Magyar Hírlap az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva.
Június végéig összesen 93 415 olyan régi típusú egyetemi és főiskolai, alap-, illetve osztatlan képzést tartott nyilván a Felsőoktatási Információs Rendszer, amely esetében az oklevelet nyelvvizsga hiánya miatt nem adták ki – közölte a lappal az Oktatási Hivatal (OH).
Tájékoztatásuk szerint összesen 8139 mesterképzéshez sem kapcsolódik oklevél- és nyelvvizsgakövetelmény-teljesítés, vagyis ennyi mesterszakos hallgatónak sincs meg a diplomakiadáshoz szükséges bizonyítványa.
Angol, német, eszperantó: még mindig ezek a legnépszerűbb nyelvek
Hányan jelentkeztek nyelvvizsgára 2018-ban? Mely nyelvekből tettek a legtöbben vizsgát?
A kormány 2014-ben diplomamentő programot indított, ezzel azoknak a nyelvtanulását támogatta, akiknek már nincs hallgatói jogviszonyuk, de nem kaptak diplomát, mert nincs nyelvvizsgájuk. A program tavaly újraindult, fejenként legfeljebb háromszázezer forint képzési támogatást lehet megkapni, a tanfolyamokon angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvet lehet tanulni.
A lap információi szerint 1759-en pályáztak, ebből 1160 pályázat volt érvényes, nekik 2020. március 31-ig kell bemutatniuk a megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványukat.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.