Jó hír az egyetemistáknak: tovább csökken a Diákhitel1 kamata

A szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát 1,99 százalékra csökkentette az előző félévi 2,2 százalékról a július 1-jétől december 31-ig tartó időszakra a Diákhitel Központ Zrt. - jelentette be Magyar Péter, a társaság új vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

  • MTI

A képzési költségre használható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0 százalékos kamattal vehető fel - mondta.

A Diákhitel1 konstrukció esetében havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj - tette hozzá.

Ősztől indul a nyelvi diákhitel: kik vehetik majd fel az 500 ezer forintos támogatást?

A 2019/2020-as tanév októberétől kifejezetten a nyelvtanulásra is lehet majd diákhitelt felvenni? De kik jogosultak erre a támogatásra, és mekkora összeget lehet felvenni? Összeszedtük a legfontosabb infókat.

A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású diákhitel, a kihirdetett kamatmérték rekord alacsony.

Sipos-Tompa Levente, a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a képzés támogatása mellett a diákhitel a pénzügyi tudatosság erősítésében is fontos szerepet játszik, a konstrukciót igénybe vevők első komoly pénzügyi döntésüket hozzák meg.

Magyar Péter kiemelte azt is, hogy október 1-től új terméket vezetnek be, amelyet azok vehetnek igénybe, akik nem rendelkeznek a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsgával. Tavaly a Diákhitel Központ összesen 13,7 milliárd forint összegű hitelt nyújtott. A Diákhitel1 konstrukciót 6 százalékkal többen, a Diákhitel2 konstrukciót 34 százalékkal többen igényelték, mint 2017-ben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.