Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Pénzbüntetést szabott ki hat, Csehországban működő külföldi egyetemre a cseh oktatásügyi minisztérium, mert hatósági engedély nélkül folytattak oktatási tevékenységet - jelentette kedden a közszolgálati rádió.
A minisztérium ugyanakkor két külföldi intézmény ellen feljelentést is tett, mert több tucatnyi érdeklődőnek, akik végül is nem kezdték meg tanulmányaikat, nem adták vissza a befizetett tandíjat.
A minisztérium "ennek a két egyetemnek az esetében több mint 80 panaszt kapott a megkárosított diákoktól. Elsősorban nepáli, indiai és bangladesi diákokról van szó" - nyilatkozta Aneta Lednová, a tárca szóvivője a rádiónak. "A diákok befizették a nagy összegű tandíjakat, s bár tanulmányaikat végül is nem kezdték meg, az iskolák a pénzüket már nem adták vissza" - mutatott rá a szóvivő. Öt egyetem ellen adminisztratív eljárást is indítottak a hatóságok.
A cseh oktatási tárca a hatályos törvényekre hivatkozva nem hozta nyilvánosságra a megbüntetett külföldi egyetemek nevét.
A minisztérium kimutatása szerint Csehországban jelenleg 16 külföldi egyetem működik hatósági engedéllyel. Csehországban 2016 szeptembere óta érvényes az a szabály, hogy a külföldi egyetemeknek kötelezően először be kell jelentkezniük az oktatási tárcánál, amely szakmailag leellenőrzi tevékenységüket, s csak annak alapján adja ki nekik a működési engedélyt.
Egyre több a külföldi hallgató a cseh egyetemeken
Folyamatosan emelkedik az utóbbi években a csehországi egyetemeken és főiskolákon tanuló külföldi hallgatók száma.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.