Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Az új felsőoktatási törvénytervezethez kapcsolódó javaslatokat vár Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár az egyetemek vezetőitől - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szerdán. Az eduline több forrásból úgy értesült, az államtitkárság a keddi egyeztetésen egyértelművé tette, hogy véglegesnek tekintik a koncepciót.
A minisztériumi közlemény szerint Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a kormány által elfogadott felsőoktatási törvény koncepciójáról tanácskozott kedden a Magyar Rektori Konferencia, a Doktoranduszok Országos Szövetsége, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának képviselőivel. A miniszter kezdeményezésére összehívott megbeszélésen részt vett Hoffmann Rózsa és Dux László felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár is.
Az egyetemi vezetőket Hoffmann Rózsa arra kérte, küldjék el javaslataikat, hogy azok figyelembevételével kodifikálják a törvényalkotók a tervezet szövegét - olvasható a közleményben. Az eduline több forrásból azonban úgy értesült, hogy az államtitkárság egyértelművé tette, véglegesnek tekintik a koncepciót, az alapelemeken biztos nem változtatnak. A koncepció legvitatottabb elemeiről itt és itt olvashatsz.
A korábban nyilvánosságra került koncepció szerint az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgató a képzés megkezdése előtt szerződésben vállalná, hogy az állami támogatás fejében végzését követően meghatározott időtartamon belül, meghatározott ideig Magyarországon dolgozik. Példaként 10 év alatt 7 évet, 20 év alatt 15 évet említenek, s ennek nem teljesülése esetén a szerződés alapján az állami ösztöndíj formájában felvett, és a képzés ellenértékeként a felsőoktatási intézménynek a képzésért fizetett összeget visszatéríteni köteles a diák. A külföldi munkavállalást tervező hallgatók tandíjáról és a szerződéses rendszerről szóló összefoglalónkat itt olvashatod el.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája nem tartja elfogadhatónak a felsőoktatási törvény koncepciójában a hallgatói szerződésre vonatkozó passzust. Nagy Dávid, a szervezet elnöke még kedden úgy nyilatkozott, hogy a tárca a többi között azzal érvelt, hogy hasonló szerződést most is kötnek cégek a hallgatókkal. Nagy Dávid kiemelte: ezek a cégek biztos munkát is ajánlanak az érintett hallgatóknak. Kitért arra is, hogy az egyeztetésen az hangzott el, a hallgatók vagy önköltséges formában tanulhatnának, vagy állami ösztöndíjrendszer keretében, ezért cserébe vállalniuk kellene a szerződéskötést, a meghatározott idejű magyarországi munkavállalást. Ezt a HÖOK ilyen kondíciók mellett azonban nem tartja elfogadhatónak - jelentette ki a hallgatói vezető, hozzátéve: azt szeretnék, ha az államilag finanszírozott képzés a jelenlegi formájában megmaradna, és az önköltséges rendszert átlátható elemek alapján határoznák meg. Megjegyezte: az is elhangzott, hogy egy adott képzési formát vagy önköltséges vagy állami formában hirdetnének meg, mind a két lehetőség nem állna rendelkezésre. Közölte: nem feltétlenül jó megoldás, ha a támogatás helyett a diákhitel felé terelik a diákokat.eduline/MTI
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Többen is jelezték, hogy nem tudják letölteni az érettségi feladatsorokat az Oktatási Hivatal weboldaláról. Hétfőn kezdődik az érettségi időszak, sokan pedig éppen az utolsó pillanatos felkészülés közben szembesültek a hibával.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.