Sértő YouTube-videó miatt tilthatnak ki két egyetemistát

Fegyelmi tárgyalás vár azokra az egyetemistákra, akik rasszista megjegyzésekkel sértegették a New York állambeli Syracuse University egyik tajvani származású hallgatóját.

  • Eduline

Benjamin Lin, a Syracuse University hallgatója szerint péntek hajnalban két másik egyetemistával keveredett szóváltásba, akik rasszista megjegyzésekkel sértegették őt, majd egy erkélyről ordibáltak. "Folyamatosan ordítottak rám, egyszerűen nem akarták abbahagyni. Úgyhogy fogtam a telefonomat, és mindent felvettem" - mondta.

A Syracuse University campusa
Wikipedia

A tajvani diák feltöltötte a YouTube-ra a videót, amelyet rengetegen megosztottak a Twitteren és a Facebookon - néhány óra múlva azonban már nem lehetett megtalálni a felvételt, amelyen jól látszik, ahogy a két egyetemista rasszista megjegyzéseket tesz. "Egyikőjük megkért, hogy vegyem le a videót. Belegondoltam, hogy a karrierjét és a családi kapcsolatait is tönkretehetem, ezért inkább letöröltem. Mindenki megérdemel egy második esélyt" - mondta Benjamin Lin.

Thomas Wolfe, az egyetem rektorhelyettese úgy nyilatkozott, a campuson nem tűrik a rasszista megnyilvánulásokat, ezért a két hallgató ellen fegyelmi tárgyalást indítanak. A University of California egyik hallgatója a japán diákokra tett sértő megjegyzéseket - néhány nappal a cunami és földrengés után. Összefoglalónkat itt olvashatod el.

eduline

Hozzászólások

Kapronczai Balázs: Rövid távon biztosan marad a hit- és erkölcstan oktatásának jelenlegi rendszere

Átalakulhat-e a hit- és erkölcstan oktatása? Az elmúlt hetek szakmai vitáira hivatkozva erről kérdezte az oktatási kormányzatot a KDNP-s Máthé Zsuzsa. Kapronczai Balázs államtitkár válaszában egyértelművé tette: a kormány rövid távon nem tervezi átalakítani a jelenlegi rendszert, hosszú távon pedig társadalmi egyeztetés tárgya lehet.

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.