Baseballütővel verték meg a rektort, kővel dobálták meg a főiskolát

Román huligánok egy csoportja baseballütővel megverte Oláh Zoltánt, a gyulafehérvári római katolikus teológiai intézet rektorát - adta hírül hétfőn internetes honlapján a Keresztalja című katolikus hetilap.

  • Eduline

A Kolozsváron szerkesztett lap honlapján azt írja, hogy az eset szombat este történt. A konfliktus abból adódott, hogy a rektor le szerette volna fényképezni a három román fiatalt, amint éppen kővel dobálták be az épület ablakait.

Az ittas állapotban levő fiatalok ekkor nekiestek a rektornak, szidalmazni kezdték magyarsága miatt, és a náluk levő baseballütővel két csapást mértek rá, egyet a hátára, egyet pedig a fejére. Információk szerint Oláh Zoltán elvesztette eszméletét, sebeit a sürgősségi részlegen varrták össze.

A rektor feljelentést tett a rendőrségen, a három támadóból kettőt elfogtak, ők szabadlábon védekezhetnek. Tettükért három hónaptól 20 évig terjedő szabadságvesztés róható ki. Gyulafehérváron nem ritkák a magyarok elleni atrocitások, megfélemlítési kísérletek - olvasható a Keresztalja honlapján.

MTI

Hozzászólások

Nem minden iskolában emelkedett 10 százalékkal a pedagógusok fizetése

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint központi számítási hiba miatt nem volt megfelelő fedezete a pedagógusok idei, 10 százalékos béremelésének. Bár a kormány utólag korrigálta az előirányzatot, a szakszervezet úgy látja: a késlekedés miatt az emelés egy része nem egységesen valósult meg. Voltak olyan iskolák, ahol a rendelettel ellentétben nem érte el a 10 százalékot a béremelés.

OKM: mikor lesznek 2026-ban?

A digitális országos kompetenciamérést az iskoláknak 2026. március 23. és 2026. május 29. között kell lebonyolítani a Hivatal által meghatározott ütemezés szerint.