Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Már egy hete eljuttatta Orbán Viktornak háromoldalas „panaszlevelét” Hoffmann Rózsa – a Népszabadságnak nyilatkozó kormánypárti politikusok szerint a miniszterelnök elsőre „csak vállat vont”.
Orbán Viktor miniszterelnök "csak megvonta a vállát", amikor Hoffmann Rózsa KDNP-s oktatási államtitkár levelét megkapta, mondták a napilapnak kormányzati források, akik azt érzékelték: a miniszterelnöknek nem áll szándékában meneszti a kereszténydemokrata államtitkárt. Ha ez lenne a szándéka egy hét alatt már megtehette volna - jegyezték meg.
Vezető kereszténydemokrata szerint Hoffmann Rózsa a levelét pünkösd előtt írta meg, és már egy hete, múlt kedden eljutott a miniszterelnökhöz is. A háromoldalas levél - a miniszterelnökhöz közel álló források szerint - korántsem formális lemondás. A KDNP-s államtitkár csak körülírja, hogy kész lemondani is, ha a miniszterelnök ezt látja célravezetőnek. "Hoffmann Rózsa azt tette egyértelművé: nem kapaszkodik a bársonyszékbe minden áron".
Az Index írt arról, hogy
kilátásba helyezte lemondását a miniszterelnöknél Hoffmann Rózsa
, aki levelében azt is összefoglalta, milyen okok vezettek döntéséhez. A hírportál úgy tudja, hogy Hoffmann Rózsa jelezte, nem érez elég támogatottságot munkája folytatásához.

Hoffmann Rózsa döntésében szerepet játszott a Fidesz etikai bizottságának közelmúltban hozott döntése, amelynek értelmében Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke nem követett el etikai vétséget. A volt oktatási miniszter ellen Hoffmann Rózsa azért kezdeményezett eljárást május végén, mert az Országgyűlés szakbizottságának kormánypárti elnöke a médiában többször bírálta az államtitkárság intézkedéseit, tervezeteit.
Pokorni Zoltán a bizottsági döntés után újságíróknak azt mondta: az előttük álló hónapokban kell dönteni a magyar felsőoktatás és közoktatás megújításáról, ezért nem foglalkozik az őt "meghurcoló eljárásokkal". "Nyilván elfogult vagyok a szakmám iránt, de azt gondolom, az ország jövője azon múlik, hogy ezt az ágazatot mennyire tudják megújítani" - fogalmazott.
Hozzátette: bízik benne, hogy lezárult ez a méltatlan eljárás, és Hoffmann Rózsa is tudomásul veszi, hogy ezek a viták nem azért folynak, hogy neki kellemetlenséget okozzanak, hanem mert fontos kérdésekre közösen kell megoldást találni. Pokorni Zoltán hangsúlyozta: bízik benne, hogy az együttműködés visszazökken a normális kerékvágásba, aminek alapja nem a rangnak kijáró tekintélytisztelet, hanem az oktatás ügye iránti elkötelezettség.
eduline
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).