Állásbörzét rendeztek műszaki szakokon tanulóknak Szombathelyen

A felsőoktatás műszaki szakirányán tanuló, korábban Szombathelyen élő diákoknak rendeztek állásbörzét szombaton a szombathelyi városházán; a település ipari parkjában működő nagyobb cégek képviselői is bemutatták álláskínálatukat.

  • Eduline

"Számunkra is kellemes meglepetés, hogy ilyen nagy az érdeklődés, több száz volt szombathelyi diák fogadta el a meghívásunkat" - mondta Molnár Miklós (Fidesz-KDNP), Szombathely alpolgármestere.

Hozzátette: Szombathely rendkívül nehéz anyagi helyzetben van, az egyetlen kitörési pont, ha a helyi gazdaság fejlődéséből pótlólagos bevételre tud szert tenni a város.

A városvezetés szoros kapcsolatot épít ki a helyi cégekkel, hiszen látható, hogy a következő években a fejlesztési igényekhez legalább 2500 emberre van szüksége az öt legnagyobb foglalkoztatónak a városban - mondta.

Molnár Miklós szólt arról is, hogy néhány hete az általános iskolák végzőseinek és szüleiknek tartottak tájékoztatót, amelyen a szakmunkásképzés iránti érdeklődést próbálták felkelteni. Május 7-én a középiskolásoknak tartanak a jelenlegihez hasonló találkozót, akkor a nagyobb cégek tanulmányi ösztöndíjairól is tájékozódhatnak az érdeklődők.

MTI

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.