Három napon át megállás nélkül tanítottak Sárospatakon

Három napon át folyamatosan tanítottak a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karának sárospataki hallgatói; a diákok a tanítóképzés elismeréséért kampányoltak a péntek reggeltől vasárnap estig tartó nonstop tanítással, amellyel vélhetően új Guinness-rekord született.

  • Eduline

A sárospataki tanítóképző tizenhét hallgatója tartotta az órákat - akadt olyan, aki egyfolytában 64 órát volt talpon. Kovács Zsolt szervező, az intézmény hallgatói önkormányzatának elnöke a rekordkísérlet után azt mondta: a hallgatók, miután saját óráikat "letudták", nem pihenni mentek, hanem hallgatóságként vettek részt az órákon. Így körülbelül 10-15 ember mindig jelen volt az eseményen, amelynek a főiskolával szomszédos Miskolci Egyetem Árvay József Gyakorló Általános Iskola kisdiákjai is aktív részesei voltak.

Rekordot döntöttek a Miskolci Egyetem hallgatói

A három nap alatt összesen több mint hetven tanítási órát tartottak, vagy ültek végig a résztvevők. A rekord elismerésének folyamatát elindították, ilyen jellegű kezdeményezésről ugyanis senkinek nincs tudomása, tehát vélhetően sikerrel járt a kísérlet - mondta a szervező.

Az órákat videofelvétellel rögzítették és rendelkezésre állnak az óratervezetek is, vagyis az elmúlt három nap minden percével el tudnak számolni. A rekordkísérlet másik célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a tanítóképzés nehéz helyzetére. Álláspontjuk szerint ugyanis a felsőoktatáson belül jelenleg mostohán kezelt ez a terület és egyben alulfinanszírozott. A hallgatók közleményt fogalmaztak meg, amelyet szeretnének eljuttatni az oktatással foglalkozó szaktárcához.

MTI 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.