Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Részben elismerte bűnösségét a tavaly novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottja a Baranya Megyei Bíróságon. A 24 éves gyógyszerészhallgató írásbeli vallomásában azt állította, semmire nem emlékszik a lövöldözésből, a közeli klinika teraszán eszmélt fel, és vette észre, hogy fegyver és lőszerek vannak nála.
Az ügyészség előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat G. Ákos ellen, aki a bíró kérdésére tagadta, hogy a bűncselekményt előre kitervelte volna. A vádlott szóban nem kívánt vallomást tenni és jelezte: kérdésekre sem válaszol. A szerdán átadott és a bíró által felolvasott írásbeli vallomásában ezt azzal indokolta, hogy gyógyszereket szed és folyamatosan rossz állapotban van.

G. Ákos azt írta: azért vitt fegyvert az egyetemre, mert a gyakorlat után lőni akart menni, és mivel a gyakorlaton ülni kell, tud rá vigyázni. A foglalkozáson azonban rosszul lett, kiment a mosdóba. Amikor visszaért, az oktató nehezményezte, hogy hosszú időn át volt távol. A következő emlékképe egy durranás és egyik áldozatának elterülése. Ezután a közeli négyszáz ágyas klinika teraszán eszmélt fel, hogy fegyver és lőszerek vannak nála. Azt gondolta, ő tehetett valamit, hívta a rendőrséget és azt mondta: ő lövöldözhetett az egyetemen.
15 éves kora óta járt pszichológushoz a pécsi lövöldöző
A vádlott ügyvédje, Papp Gábor általa felkért két országos hírű igazságügyi elmeorvos szakértő véleményét nyújtotta be a bírósághoz. Szerinte a két szakember azon az állásponton van, hogy G. Ákos a bűntett elkövetésekor
, amely súlyos fokban korlátozta cselekedetei súlyának felismerésében.
A Tárnoki Olga ügyész által felolvasott vádirat szerint a ma 24 éves G. Ákos lelki problémák miatt 15 éves kora óta járt pszichológushoz, és hangulatjavító gyógyszereket is szedett. A magának való, visszahúzódó fiatalember nem tudott beilleszkedni a közösségbe. Ha társai az egyetemen viccelődtek vele, azt személye elleni támadásnak gondolta, és megsértődött. Komolyabb érdeklődést a fegyverek iránt mutatott, erről a témáról szeretett beszélgetni.

A vádlott évek óta rendszeresen járt lövészetekre, 2008-ban lett az Első Pécsi Polgári Lőegylet tagja, 2009 tavaszán kapott engedélyt sportcélú maroklőfegyver tartására. Egy hónappal tettének elkövetése előtt elégtelen lett a zárthelyi dolgozata, csoporttársai azonban jó jegyeket kaptak. A vádlott úgy gondolta, hogy csaltak, puskáztak. Ebből szóváltás alakult ki közte és a többi diák között, ekkor G. Ákos azt mondta nekik: "a golyó mindenkin fog". A vádlott korábban a cigányokra, a zsidókra és az egyetemen tanuló külföldi diákokra is megjegyzéseket tett, szerinte az utóbbiak elveszik a helyet a magyaroktól.
A gyógyszerészhallgató a lövöldözés előtt erőszakos cselekményekről szóló videókat, ámokfutásokat nézett, édesanyjával folytatott beszélgetésében említette, hogy rossz a hangulata, ismerősének pedig olyan üzenetet küldött, hogy "fel fogok fordulni, évek óta nem volt egy jó napom".
Három embert megsebesített, egy 19 éves hallgatót megölt
G. Ákos 2009. november 26-án délben gyakorlati foglalkozáson vett részt a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében. Közben a termet elhagyva kiment a mosdóba, fegyverrel tért vissza és lövöldözni kezdett. Az ámokfutás közben egy lány könyörgött neki, hogy "Ákos, ne csináld, hagyd abba", de ő folytatta.
, három embert pedig megsebesített. A három sérült egyikénél közvetlen életveszélyes állapot alakult ki, a másik sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett, a harmadik sérülései nyolc napon túl gyógyultak.
G. Ákos ezután elhagyta a biofizikai intézetet, ahol pánik tört ki. A négyszáz ágyas klinika egyik emeleti teraszára ment, az épületből fél egy körül telefonon értesítette a rendőrséget arról, hogy mit tett és hol van. Ott fogták el és lefoglalták a nála talált fegyvert, tárakat és lőszereket. Az ügyészség szerint a vádlott személyiségzavarban szenved és enyhe fokban volt korlátozva, hogy felismerje cselekedetei súlyát.
MTI
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).