Újra lesz állásbörze a Miskolci Egyetemen

Tizenhatodszor nyitja meg kapuit szerdán a Miskolci Egyetemen rendezett állásbörze, amely az országban a legnagyobb ilyen vidéki rendezvény.

  • Eduline

Az idén 47 standon 55 kiállítót várnak. A kiállítókat bemutató Állásbörze Kalauz mellett még további 4 karrier témájú kiadványból is tájékozódhatnak a látogatók - ismertette a részleteket Hugli Emese, a rendezvény szervezője.

Mint mondta, a konkrét állásajánlatokat kínáló kiállítók tevékenységi körük szerint jellemzően gyártással (motor, szerszám, autóipari, vegyipari, jármű, elektronikai), informatikával, szoftverfejlesztéssel, tanácsadással, munkaerő közvetítéssel és pénzügyi szolgáltatással foglalkoznak.

Az állásbörze mellett az idén Szakmai Gyakorlati Börzét és "Láss csodát!" címmel tudományos eredményeket bemutató kiállítást is rendeznek, amelyen 7 egyetemi kar mutatkozik be kutatási eredményeivel. Ezek mellett önéletrajzi, karrier plusz- (életvezetés, személyiségfejlesztés, pályaorientáció), életpálya-, munkajogi-, és munkavédelmi tanácsadások is várják az érdeklődőket.

A tavalyi rendezvénynek csaknem 3 ezer látogatója volt, a Miskolci Egyetemi Állásbörzére az idén is sok érdeklődőt várnak a szervezők.

mti

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.