Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
"Százszázalékosan még akkor sem szabad arra következtetni, hogy megtörténik a bűntény, ha az illető vallomást tesz” – mondta kriminálpszichológus szakértőnk a nemrég letartóztatott S. Ábel ügye kapcsán. Éppen ezért szerinte a szakemberek számára annak bizonyítása lesz a legnehezebb, hogy a tervezett bűntény bekövetkezett volna.
„Gyűlölködöm, tehát vagyok” – olvasható a nemrég letartóztatott S. Ábel blogjában, akit azzal gyanúsítanak, hogy tömegmészárlásra készült Budapesten. A huszonkét éves, és szörnyűként megélt éveiért elégtételt venni akaró joghallgató huszonkét embert tervezett meggyilkolni, helyszínként az ELTE Jogi Kara, a Westend illetve az Allee bevásárlóközpontok merültek fel.
A fiú a „bosszúhadjárat” elemeiről el-el csepegtetett információkat, megjegyzéseket ismerőseinek. Nekik nem csak ez tűnt fel, hanem S. Ábel egyre agresszívabb, zaklatott állapota is. Mindehhez jött az is, hogy a problémásnak tűnő hallgató fegyvert birtokolt, lőórákra járt, és
indulattól fröcsögő verseket jelentetett meg blogjában
: „A ti csicska világotok/Nekem csak tanulmányút./Utána hibátlan lényem/Tökéletes térbe jut” – írta például nem kis önimádattól hajtva. Más részekből is kiderül, hogy önmagát mindenki fölé helyezte: „Vándor, aki sértődötten tovább állsz ennek a – megalapozottan – öntelt istenségnek a blogjáról, ha esetleg meg akarod köszönni, hogy olvashatsz Tőlem származó írásokat az internet világában, arra csak annyit tudok mondani: Szívesen, van mit!”. A blogján Arszáknak nevezte magát, utalva az indoiráni népek közé tartozó pártusok ie. két-háromszáz évvel ezelőtt élt vezérére.
S. Ábel realitásérzékének hiányát az ismerősök érzékelték, és megkeresték Végh József kriminálpszichológust. Mint ismeretes, ő értesítette a rendőrséget. A fiút azután vették őrizetbe, hogy az is kiderült: nem sokkal ezelőtt lakóházában gázpisztollyal lövöldözött. A házkutatás során az egyetemista lakásában egy kilenc milliméteres, engedéllyel tartott Parabellum fegyvert és gázpisztolyt találtak. Számítógépén – melynek háttérképeként az 1999-es coloradói Columbine középiskolában történt iskolai vérengzést ábrázoló fotó jelent meg – számos információ volt található az utóbbi évek híres ámokfutásairól. A rendőrség a családdal is kapcsolatba lépett, és a nyilvánosság megtudhatta azt is, hogy a labilis idegzetű fiatalember korábban pszichiátriai kezelés alatt állt.

Az eset kapcsán többször elhangzott, hogy „nem sok”, sőt csupán „egy szikra” kellett volna ahhoz, hogy a terv gyilkosságsorozatba forduljon, majd a fiú önmagával is végezzen. Végh József többször is úgy nyilatkozott, hogy a fiú különösen agresszív, feldühödött állapotban volt. S. Ábel a rendőröknek beismerő vallomást tett, ám később visszavonta azt.
Mindazonáltal kérdéses, hogy valójában bekövetkezett volna-e a tragédia. Hiszen még ha minden jel is egy bűntény jövőbeli elkövetésére utal, akkor sem lehet teljességgel kizárni, hogy az akár a körülmények összjátéka miatt, vagy azért nem következik be, mert a tettes-jelölt végül letesz szándékáról.
„Mindez csupán spekuláció, százszázalékosan még akkor sem szabad arra következtetni, hogy megtörténik a bűntény, ha az illető vallomást tesz” – mondta Münnich Iván kriminálpszichológus az eduline-nak. Nagyon nehéz utólag felmérni, milyen állapotban lehetett az illető az őrizetbevétel előtt – véli Münnich, utalva arra, hogy a szakemberek számára az egyik legnehezebb feladat bizonyítani, hogy egy tervezett bűntény bekövetkezett volna. A kriminalisztikai szakirodalom nem is ismer ilyen, iskolai vérengzéssel kapcsolatos esetet.
Leghíresebb iskolai vérengzések |
| 1999. április 20. A coloradói Columbine középiskolában Eric Harris és Dylan Klebold tizenkét társukat végezték ki, huszonegyet megsebesítettek, majd öngyilkosok lettek. |
2002. április 26. Tizenhárom tanárt, két diákot és egy rendőrt lőtt le, majd önmagával is végzett az a tizenkilenc éves erfurti fiatalember, akit két hónappal korábban tanácsoltak el a helyi Gutenberg Gimnáziumból. A német Robert Steinhäuser, aki szabályos engedély birtokában jutott fegyverhez és lőszerhez, a rendőrségi lövészegyletben tanult meg célozni. |
2007. április 17. Harminckét embert gyilkolt meg a Blacksburg-ben fekvő Virginia Egyetemen a huszonhárom éves Seung-Hui Cho, majd maga ellen fordította fegyverét. A minden idők legvéresebb iskolai mészárlását elkövető fiút korábban szorongásos zavarok miatt kezelték. |
Ahhoz, hogy valaki idáig jusson, súlyos és a külvilág számára is észrevehető gyerek- vagy kamaszkori frusztrációk vezetnek. Ezeket az önértékelési zavarokat, feltűnősködést, súlyos egyéni sérelmek megbosszulására utaló jeleket idejekorán észre lehet venni, fel lehet figyelni rájuk – hangsúlyozta Herzog Mária szociológus az Index-nek.
A közeljövőben S. Ábelt elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá, és az ítélkezést minden valószínűség szerint befolyásolja, mennyire találják súlyosnak feltehető betegségét. Ha nem látják beszámíthatónak – azaz olyasvalakinek, aki viselkedését képes kontrollálni – úgy kényszergyógykezelésnek is alávethetik. Minden bizonnyal cukorbetegségét is górcső alá veszik, e kórról ugyanis ismeretes, hogy súlyos indulatzavarokat okozhat.
A fiút ugyanúgy az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben figyelik meg, ahol azt a 23 éves pécsi egyetemistát, aki
november végén lövöldözni kezdett a Pécsi Tudományegyetem Biofizikai Intézetében
. Egy társát meggyilkolta, és egyet életveszélyesen megsebesített. A fiatal fiút több emberen elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsítja az ügyészség.
eduline
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is.