10 év diákmunka hozhatja ki egy kis lakás árát, de teljesen behúzott nadrágszíjjal

És akkor még nem ettél, csak félretettél a krumplisütésből.

  • Eduline
MTI / Balázs Attila

Ideális esetben természetesen nem kell tíz évet diákmunkában töltenetek, de a jelenlegi átlagbérek mellett igencsak nehéz bármennyit is félretenni. Az OTP szakértői szerint a jelenlegi ingatlanárak mellett legalább 14 ezer munkaóra, vagyis közel egy évtizeden át tartó folyamatos krumplisütés, hoszteszkedés, szórólaposztás áll azok előtt, akik kizárólag diákmunkából szeretnék előteremteni az első lakásra valót. Ez ráadásul minden megkeresett forint félre tételét feltételezi.

Óránként kétezret is kereshet diákmunkában, aki jól választ

A lányok körében továbbra is a legnépszerűbbek a bolti kisegítői munkák, míg a fiúk inkább a könnyű fizikai vagy informatikai területen keresnek állást a nyárra.

A dübörgő ingatlanpiac egyik lakásvásárlói szegmense a fészekteremtő fiataloké. Az első lakásra gyűjtők jelentős része már iskolaévei alatt munkába áll. Iskolaszövetkezeti statisztikák szerint évente 100-150 ezer diák vállal munkát iskola mellett, átlagosan nettó 650 forintos órabérrel. A legnépszerűbb diákmunkák között találjuk az irodai, adminisztratív feladatokat és recepciós munkaköröket, a telemarketinget illetve az áruházi kisegítő állásokat. A diákmunkák órabéreit tekintve nagy a szórás: míg a betanított munkát végző fiatalok 550-750 forint között kapnak kézhez, addig az egyre népszerűbb szak- vagy nyelvtudást igénylő munkákkal akár 1800 forintot is lehet keresni óránként.

Amennyiben a fiatalok kizárólag saját keresetből gyűjtenek lakásra, úgy bármilyen iskola mellett végezhető diákmunkából legalább 14 ezer órát kell ledolgozniuk. Egy Budapesten tanuló diáknak, ha nettó 1000 forintos fizetéssel szeretne lakást vásárolni, ez pontosan 14 ezer munkaórájába, vagyis hozzávetőleg 9-10 évébe kerülne - 30 órás munkahéttel számolva. A megtakarított összegből pedig egy külvárosi, 50 négyzetméteres használt ingatlanra futná. Nem kedvezőbb a helyzet a vidéki nagyvárosokban sem. Egy hasonló lakást Szegeden nettó 650 forintos diákmunkával 9,5 év alatt, szintén 14 ezer munkaóra ledolgozásával lehet megvásárolni. Ha csak a kereset fele menne takarékoskodásra, már húsz évre hízna az időtáv. Szerencsére a diákévek után, minél magasabb végzettségű vagy, annál könnyebb

"Ez az idő lényegesen lerövidíthető, ha a diákok lakástakarékot vesznek igénybe. Az állam évente akár 72 ezer forinttal is támogatja a befizetéseket. Ez 10 év alatt 720 ezer forint támogatást jelenthet, aminek az összegét egy család 2-3 szerződéssel könnyen meg is többszörözheti. Adott esetben tehát az állam állhatja akár az lakás megvásárlásához szükséges önerő egyharmadát is. A megtakarítás és a támogatás összegéből megvásárolt lakás hitelének részleteit pedig a diákok a tanulmányaik után, szakmájukban elhelyezkedve immár versenyképes keresetből tudják törleszteni. ” – ismerteti a lehetőségeket Köntös Péter, az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese.

Diákmunkát kerestek? Itt nézzetek körül.

Suli mellett dolgozol? Komoly változások jönnek pár hét múlva

A szeptember 1-jétől hatályba lépő jogszabályváltozások miatt százharmincezer diák munkavállaló és háromezer cég szerződését kell újrakötni az iskolaszövetkezeteknél - hívta fel a figyelmet a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ). Az MTI-hez csütörtökön küldött közleményében a DiákÉSZ kiemelte: a szövetkezeti törvény 2016.

Hozzászólások

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

Mi történik, ha egy iskolaigazgató-jelöltet a tantestület fele támogat, a másik fele viszont nem? Sinka Editet, a Klebelsberg Központ elnökét kérdeztük. #eduline #iskolaigazgatók #sinkaedit #iskola #tanár

♬ eredeti hang - eduline.hu