Azonnal jól fizető állást talál, aki ezt a hivatást választja - hatalmas a munkaerőhiány

A munkaerőhiány nem csak magyar jelenség, a nemzetközi polgári légiközlekedési társaságoknál már több tízezernyi pilóta hiányzik - írta a Népszava hétfőn.

  • MTI
Túry Gergely

A cikk szerint az egyik legnagyobb charter-légitársaság 100, a Ryanair pedig akár 500 pilótát is azonnal felvenne, de például a kínai polgári légi közlekedésből 100 ezren hiányoznak. 

Demeter Csaba, a HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke, aki egy szlovák légitársasággal repül, a lapnak elmondta, hogy az Egyesült Államokban már több repülőtársaság is kénytelen volt csődöt jelenteni azért, mert nem volt a működéséhez elegendő számú pilótája, és európai, ázsiai versenytársak sincsenek könnyebb helyzetben. Úgy vélte, jövőre még égetőbb lesz a pilótahiány, ami akár az iparág fejlődését is korlátozhatja, lefékezheti.

A cikk szerint a recesszió sújtotta iparágban évekig a cégek nem sokat törődtek a pilóta-utánpótlással, így mára szinte lasszóval fogják a képzett szakembereket, és erőltetett ütemben láttak hozzá az újak betanításához.

Ennyibe kerül a pilótaképzés elvégzése: méregdrága, de megéri

Bár a légitársaságok jelentős pilótahiánnyal küzdenek, még mindig komoly összeget kell fizetnie annak, aki kapitány szeretne lenni. A Magyar Nemzet azt írja, így is megéri elvégezni a képzést, már egy kezdő elsőtiszt nettó egy-kétezer eurót keres havonta, a bérek a repült órák alapján gyorsan emelkedhetnek akár ennek többszörösére is, a kapitányi fizetések hat-nyolcezer euró körül vannak.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.