Végre elismerték: az egyik legjobb befektetés a továbbtanulás

A friss diplomások között gyakorlatilag nincs munkanélküliség - jelentette ki Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

  • MTI
MTI / Vajda János

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyettes államtitkára azt mondta: a 2014 és 2016 között diplomát szerzők körében végzett felmérés szerint Magyarországon mintegy 85 százalék - az uniós átlagnál nagyobb - a friss diplomások munkaerőpiaci elhelyezkedési aránya. Ennél csak Csehországban magasabb, 90 százalék ez az arány. Horváth Zita kifejtette: ebben a 85 százalékban az egész ágazat, vagyis minden szak benne van.

A húzóágazatok közül az informatikát emelte ki, de - mint hozzátette - általában a mérnöki területeken is jó az elhelyezkedési arány. Ezek mellett a jogász, közgazdász végzettséggel is viszonylag hamar el tudnak helyezkedni a fiatalok.

Magyarországon az egyik legjobb befektetés továbbtanulni, végzettséget, diplomát szerezni - hangsúlyozta. A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy vannak fiatalok, akik különböző okokból külföldön akarnak továbbtanulni, de úgy véli, arányuk csökken. Köszönhetően többek között annak, hogy több ösztöndíjat vezettek be, illetve terveznek bevezetni a magyar felsőoktatásban - mondta Horváth Zita.

Jó hír az egyetemistáknak: gyorsan állást lehet találni friss diplomásként

A frissen diplomázott magyarok 84,7 százaléka gyorsan talált magának munkát - derül ki az Eurostat összesítéséből. Az uniós országokat összehasonlítva a kilencedik legjobb mutató a magyar, az EU-átlag 80 százalékos. A hvg.hu azt írja, az EU statisztikai hivatala azokat számolta össze, akik 20 és 34 év közöttiek, három évnél nem régebben kapták meg a diplomájukat, és nem valamelyik másik oktatási intézményben tanultak tovább.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.