Ennél jobb dolgot ki sem találhattak volna, ilyen kellene a budapesti metróállomásokra is

Az év végéig virtuális könyvespolcok jelennek meg az összes moszkvai metróállomáson, valamint a szerelvények kocsijaiban - közölte pénteken weboldalán az orosz főváros polgármesteri hivatala.

  • MTI
Pixabay / geralt

Az utasok egy okostelefon-alkalmazás segítségével és könyvespolcot ábrázoló plakátokon található QR-kódok beolvasásával juthatnak majd hozzá ingyenesen az orosz és a világirodalom remekeihez, többek között Alekszandr Puskin, Lev Tolsztoj, Marina Cvetajeva, Mark Twain, Jack London, George Sand és más neves szerzők műveihez.

Roman Latipov, a moszkvai földalatti vasúthálózat igazgatóhelyettese elmondta, hogy a Könyvek a metróban projekt megvalósítása a már az elnevezésében is az elbeszélésekre emlékeztető Rasszkazovka állomáson kezdődött el, amelynek designja egy könyvtárra emlékeztet.

Hozzátette, hogy tavaly az újonnan megnyílt moszkvai központi vasúti körgyűrű szerelvényein helyeztek el 30 plakátot, amelyek sikerén felbuzdulva a szolgáltatás kiszélesítése mellett döntöttek. Szavai szerint ennek segítségével "lehetővé teszik az utasok számára, hogy irodalmi művek olvasásával rövidítsék le az időt". 

A föld alatti közlekedés közben való olvasás lehetőségeit bővíti az is, hogy a moszkvai metró utasai Élő eszmecsere névre elkeresztelt állványokon hagyhatják elolvasott könyveiket, ahonnan mások elvihetik őket. Az első ilyen polcokat 2017-ben a városközponti Puskinszkaja és Tverszkaja metróállomáson helyezték el. Most már 13 ponton lehet köteteket elhelyezni és felvenni.

 A moszkvai metróban egyébként ingyenes wifi is üzemel, csakúgy mint az orosz főváros tömegközlekedésének autóbuszain és trolijain. A hálózatot 2016 októberében egységesítették.

Zseniális ötlet: kidobott könyvekből nyitottak könyvtárat

A török főváros, Ankara kukásai nem hagyják veszni a kidobott könyveket: összegyűjtik azokat, saját könyvtárat nyitottak. Eddig mintegy 4700 kötetet gyűjtöttek - írja a hvg.hu a Spiegel cikke alapján. Emirali Urtekin, a könyvtár vezetője elmondta, új életet adtak így a kidobott könyveknek, az ötlet pedig onnan jött, hogy azon gondolkoztak, mit csinálhatnának még a munkájuk mellett.

Hozzászólások

A gyerek nem vezethet autót – Hogyan válik a szabadság valódi felelősséggé az iskolában?

A magyar közélet egyik visszatérő problémája, hogy a vitákban hajlamosak vagyunk a másik oldalt nem egyszerűen ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinteni. Ez a gondolkodásmód lassan átitatja az oktatásról, a közéletről és a közintézményekről szóló beszélgetéseket is. Pedig a demokrácia lényege éppen az, hogy az egyet nem értés nem zárja ki az együttműködést. A magyar társadalom polgárosodása történelmi léptékben még mindig folyamatban van. A szabadság, az autonómia és a felelősség viszonya sokszor nem stabil kulturális tapasztalat, hanem tanulási folyamat. Ez az oktatásban különösen jól látszik.

A Fidesz szerint sok rászoruló kimaradhat az iskolakezdési támogatásból, Magyar Péter szerint így is több mint a semmi

A Fidesz-frakció szerint több ponton is ellentmond a korábbi ígéreteknek az új, 100 ezer forintos iskolakezdési támogatási rendszer. A párt azt kifogásolja, hogy a jogosultak köre nem átlátható, ezért szerintük sok rászoruló gyerek kimaradhat a támogatásból, miközben olyan családok is megkaphatják, amelyek nem szorulnak rá. Magyar Péter elismerte, hogy nem lesz tökéletes a rendszer, de jobb, mint a semmi.

A 27 nyelvvizsgát szerzett Gaál Ottó szerint „azért nem tanulnak meg tíz év alatt beszélni a gyerekek az iskolában, mert nem jutnak szóhoz”

Bár a diákok az érettségiig akár 1200-1800 nyelvórán is részt vesznek, sokan mégsem jutnak el biztos nyelvtudásig vagy egy középfokú nyelvvizsgáig. Gaál Ottó szerint ennek egyik oka, hogy a tanulók alig szólalnak meg az órákon. A kreatív nyelvtanulás módszerének kidolgozója úgy véli, egy jól begyakorolt, ezer szóból álló aktív szókinccsel le lehet nyűgözni a nyelvvizsgabizottságot, miközben a középiskolai nyelvkönyvek felét egyszerűen ki lehetne hagyni.

Lannert Judithoz kerültek az egyetemeket fenntartó kekvák alapítói jogai

A hétfőn megjelent Magyar Közlönyben közzétett, az állami alapítói joggyakorlókat kijelölő listát most azzal egészítette ki a kormány, hogy az egyetemfenntartó kekvák esetében az oktatási és gyermekügyi miniszter gyakorolja az alapítói jogokat. A közlöny egy másik módosítása alapján a Közép-európai Oktatási Alapítvány mégsem hozzá, hanem Vitézy Dávidhoz került.