Indul a szavazás második köre: szerintetek melyik a legszebb budapesti egyetemi épület?

Szerintetek melyik a legszebb budapesti egyetemi épület? Az előző kört a Budapesti Gazdasági Egyetem épülete nyerte. Szavazzatok!

  • Eduline
pixabay

A szavazás első körében hét egyetemi épületet választottunk ki, ezt a kört végül toronymagasan a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) épülete nyerte meg, a második a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem lett, a harmadik helyen pedig az ELTE Egyetem téri épülete végzett.

Most, a szavazás második körében újabb hét egyetemi épületet választottunk ki - köztük van az ELTE Társadalomtudományi Karának épülete, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának Vas utcai épület épülete és a Corvinus modern épületegyüttese is.

Vasárnapig szavazhattok, méghozzá itt:

Kiderült, szerintetek melyik Budapest legszebb egyetemi épülete

Decemberben megkérdeztünk titeket, szerintetek melyik Budapest legszebb egyetemi épülete. December 24-ig adhattatok le érvényes szavazatokat, íme az eredmény. A szavazás első körében hét egyetemi épületet választottunk ki - köztük van az ELTE Múzeum körúti épületegyüttese és az Egyetem téri épület, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szentkirályi utcai épülete, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Corvinus főépülete is.

 
Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.