Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hány éves kortól lehet elkezdeni a KRESZ-tanfolyamot? És meddig járhat a támogatás a jogosítványért? Fontos kérdésekre válaszolunk.

Magyarországon a KRESZ-tanfolyamot 17 évesen vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabbak kezdhetik el.
Erre 2018. július 1-jét követően támogatást is kaphattok. Aminek az összege a közlekedési alapismeretek tanfolyam díjának és a sikeres közlekedési alapismeretek vizsga igazgatási szolgáltatási díjának ténylegesen megfizetett összege, de legfeljebb 25 000 Ft. A támogatási lehetőség pedig azokra vonatkozik, akik a vizsga napján még nem töltötték be a 20. életévüket.
Fontos, hogy a visszatérítéshez a vizsgázó saját nevére kiállított számla is szükséges.
Ingyenes KRESZ-tanfolyam: így kaphatjátok vissza a képzés és a vizsga árát
Már egy ideje elérhető az a dokumentum, amely ahhoz kell, hogy visszaigényelhessétek a KRESZ-tanfolyam és a -vizsga díját. De pontosan mik a visszaigénylés feltételei? Kik kaphatnak támogatásat? A lehetőség azokra vonatkozik, akik a vizsga napján még nem töltötték be a 20. életévüket és a vizsga napja 2018.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.