Még több ingyenes képzés indul, 21 felsőoktatási intézményben lehet jelentkezni

A meglévő négy mellett két informatikai vállalkozással bővült a Programozd a jövőd! program, amely 21 felsőoktatási intézményben indít díjmentes képzéseket, elsősorban informatikus hallgatóknak - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

  • MTI
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Kara Ákos elmondta: a szeptemberben induló program piaci szereplők bevonásával olyan informatikai kurzusokat biztosít hallgatóknak, amelyek eddig a piaci szférában voltak elérhetők, és sok pénzbe kerültek.

Az előzetes jelzések alapján a képzést szeptembertől 1500 hallgató kezdheti meg, összesen pedig 6-8 ezer fiatal részvételét várják - említette.

Hangsúlyozta, a kormány az informatikai képzést a középiskolákban a következő években több mint 1200 pályaorientációs programmal népszerűsítené, a felsőoktatásban pedig gyakornoki program indítását tervezi.

Ingyenes képzések indulnak egyes egyetemeken

A kormány piaci szereplők bevonásával versenyképesebbé teszi az informatikai képzést Magyarországon - jelentette be Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Elmondta: az idén szeptemberben 21 magyar felsőoktatási intézményben indulnak olyan díjmenetes, elsősorban az informatikus hallgatóknak szóló képzések, amelyeken a diákok egy-egy vezető informatikai vállalat naprakész tudásanyagát sajátíthatják el.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.