Nem a diploma az egyetlen lehetőség: ilyen OKJ-s képzéseket végezhettek el ingyen

Olyan alapszakra jelentkeztetek, amelyen csak magas pontszámmal lehet ösztöndíjas helyet szerezni, az önköltséget pedig nem tudnátok fizetni? Akkor sem kell elkeserednetek, ha nem kerültök be: új sorozatunkban megnézzük, milyen hasonló OKJ-s képzéseket végezhettek el teljesen ingyen. Első rész: gazdasági és üzleti képzések.

  • Eduline
Shutterstock

A gazdasági alapszakokon már harmadik éve előzetes, központi ponthatárokat határoznak meg a felvételin: aki ezeket nem éri el, csak önköltséges helyre kerülhet be. Azoknak, akik az alkalmazott közgazdaságtan szakra jelentkeztek, idén 465 pontot kell elérniük - azonos a ponthatár a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés képzésen is. A gazdálkodási és menedzsment szakon 455, az emberi erőforrásokon 443, a kereskedelem és marketingen 449, a nemzetközi gazdálkodáson 460, a pénzügy és számvitelen 458, a turizmus-vendéglátás képzésen 428, az üzleti szakoktatón pedig 440 pontot kell elérniük azoknak, akik támogatott helyet szeretnének szerezni. Így húzzák a ponthatárokat a felvételin.

Ha most nem kerülnétek be, két év alatt szerezhettek hasonló OKJ-s szakképesítést. Ha iskolarendszerű képzésben tanultok, az első szakképesítés megszerzéséért nem kell fizetnetek: nappali tagozaton 21 éves korig tanulhattok ingyen, esti és levelező tagozaton viszont nincs korhatár. A tíz legfontosabb kérdés az ingyenes OKJ-ről.

Az iskolarendszerű, érettségihez kötött úgynevezett emeltszintű szakképesítések 54-es számjegyűek. Ezekre épülnek az 55-ös emeltszintű szakképesítés-ráépülések, amelyek viszont csak iskolarendszeren kívüli, tanfolyami formában indulnak, így fizetnetek kell értük. Mennyit lehet keresni szakmunkásként, érettségivel, OKJ-s végzettséggel és diplomával?

Közgazdaság, ügyvitel, kereskedelem-marketing, üzleti-adminisztráció

Ha valamelyik gazdasági alapképzésre adtátok be a jelentkezéseteket, de nem kerültök be, négy szakmacsoport OKJ-s szakképesítéseit érdemes megnéznetek: a 15. a közgazdasági, a 16. az ügyviteli, a 17. a kereskedelem-marketing és üzleti adminisztráció, a 18. a vendéglátás-turisztika területén induló képzéseket fedi le. A képzések listáját innen tölthetitek le.

A közgazdasági szakképesítésekkel, pénzügyi szakemberként szinte bárhol elhelyezkedhettek, a magáncégektől kezdve a civil szervezetekig. Választhatjátok a pénzügyi-számviteli ügyintéző, a pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás), a vállalkozási és bérügyintéző, a vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző és az államháztartási ügyintéző képzést is - ez utóbbival az állami adóhatóságnál is vállalhattok munkát. A nonprofit menedzser képzés során mindent megtudhattok egy nonprofit szervezet működéséről, a projekttervezéstől és -megvalósítástól az önkénteskoordináción és a forrásteremtésen át az érdekérvényesítésig és a marketingig.

Az alap-szakképesítés után az emeltszintű szakképesítés-ráépülések elvégzésével többek között mérlegképes könyvelői, adó- vagy biztosítási tanácsadói végzettséget szerezhettek.

Az ügyviteli szakmacsoportban az irodai asszisztens és az ügyviteli titkár képzések közül választhattok - ezeken többek között az adat- és dokumentumkezelési, illetve az üzleti kapcsolattartási feladatokról, gazdálkodási és PR-tevékenységekről tanulhattok. Emeltszintű szakképesítés-ráépülés az idegennyelvű ügyfélkapcsolati szakügyintéző. Irodai asszisztensként helyezkedhettek el többek között.

A kereskedelem-marketing és üzleti adminisztráció szakmacsoportban három emelt szintű képzés indul: a kereskedő, a logisztikai ügyintéző és a postai üzleti ügyintéző. Ezeken tanulhattok többek között a vállalkozás létrehozásáról, marketingről, beszerzésről, szállítmányozásról, értékesítésről, a piaci környezet felméréséről, az arculat kialakításáról és arról is, hogyan kell sikeresen felépíteni egy bolthálózatot.

Ha a vendéglátás és a turisztika érdekel titeket, az idegenvezető, lovastúra-vezető, turisztikai szervező, értékesítő, illetve a vendéglátásszervező-vendéglős képzések közül választhattok: az utóbbi során beszerzési, termelési, értékesítési, raktározási, adminisztrációs és marketing tevékenységekről is fogtok tanulni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.